Kis meleg győzelem
Moszkvában megtarthatja első engedélyezett nyilvános akcióját a Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű (LMBT) mozgalom. Igaz, hogy csak egy kisebb téren, ahol két órára és legfeljebb 500 részvevőre szól az engedély, de ez így is győzelem, amelyet az Európai Emberjogi Bíróság határozata tett lehetővé. A moszkvai hatóságoknak több mint tízezer eurós kártérítéseket kell fizetniük a korábbi években szétvert meleg megmozdulások szervezőinek.
A Meleg Büszkeség-2011 akció, amelyre május 28-án Moszkva egyik leghangulatosabb terén kerül sor, valójában egy kulturális-ismeretterjesztő rendezvény lesz, amelyen, mint azt a
GayRussia portál közli, objektív módon fogják tájékoztatni a közvéleményt a homoszexualitás, a közismerten nem hagyományos szexuális orientációjú személyek szerepéről a civilizáció fejlődésében, a kultúrában és a művészetekben. És mint Nyikolaj Alekszejev, az oroszországi LMBT-mozgalom vezető aktivistája közölte, jönnek híres külföldi vendégek, köztük politikusok is, de a nevüket most nem árulja el, „nehogy nehézségeik támadjanak a beutazásnál”.Április elején az Európai Emberjogi Bíróság végleges határozatban elmarasztalta a moszkvai hatóságokat, amiért 2006-2008-ban három alkalommal betiltották a melegek nyilvános akcióit és rendezvényeit, és ezzel megsértették mindazokat az emberjogi egyezményeket, amelyek betartása mellett Oroszország az alkotmányában is elkötelezte magát. Moszkvának a perköltségek megtérítésén túl kártérítést kell fizetnie a meghiúsított rendezvények szervezőinek.
A korábbi években a nem engedélyezett meleg parádékra és más nyilvános megmozdulásokra tett kísérleteket a rendőrség szétzavarta, és amit a rendőrök nem végeztek el, azt a szélsőséges nacionalista-pravoszláv szervezetek intézték el ököllel. Moszkva akkori polgármestere,
Jurij Luzskovmeglehetősen becsmérlő kifejezéseket használva fejtette ki, hogy „erkölcsi okok” miatt nem engedélyezi a meleg felvonulásokat.Hasonlóképpen gondolkodhat erről a fővárost tavaly november óta kormányzó
Szergej Szobjanyin, aki néhány hónapja arról beszélt, hogy Moszkvának nincs szüksége a meleg parádékra. Bár az Alekszejev kontra Oroszország strasbourgi per elindítója azt mondja, hogy Szobjanyin polgármestersége óta a hatóságok ugyan továbbra is tiltották a nyilvános meleg rendezvényeket, de mindig volt valami alternatív javaslatuk. De az is igaz, hogy Szobjanyin hivatalba lépése idején hozta meg az első elmarasztaló határozatát az Emberjogi Bíróság, amelyet Oroszország, mint pár hete kiderül sikertelenül, megfellebbezett. A hatalomnak röviddel a parlamenti és az elnökválasztások előtt nem érdemes melegek elleni fellépéssel hergelni a nyugati közvéleményt – vélekedik Nyikolaj Alekszejev, aki szerint jó kompromisszum a térben és létszámban korlátozott májusi akció. Sokatmondó azonban, hogy az engedélyt trükkös módon nem az illetékes körzeti hatóságoktól, hanem a szociálpolitikai alpolgármestertől kérték, „hiszen az foglalkozik kulturális tömegrendezvények egyeztetésével” - magyarázta a Gazeta.ru -nak Alekszejev.Hogy mennyire kényes kérdésről van szó, jelzi a jogvédő reakciója: Már az is jó jel, ha a hatóságok nem tiltják be azt, amit a törvény megenged, a moszkvai akció engedélyezése nagy esemény az oroszországi meleg társadalom számára – fejtette ki az
Eho Moszkvirádióban a Human Rights Watch moszkvai irodájának helyettes-vezetője, Tatyjana Loksina.A strasbourgi ítélet előre lendítette a
szentpétervári melegekügyét, akik eredetileg május 1-jén akartak volna a város fő utcáin felvonulni egyenlő bánásmódot követelve a munkahelyeken. Ehelyett a pétervári hatóságok egy másfélórás rendezvényt javasoltak vagy más időpontban, vagy más helyen – de az ottani LMBT-sek már azt is nagy eredménynek tartják, hogy a hatalom tárgyal és egyeztet velük. És már készítik elő a júniusi Szláv Meleg Büszkeség rendezvényt.További írások Oroszországról az
oroszline.huoldalain