Kirúgta a Hertha Petry Zsoltot

A kapusedzőnek a Magyar Nemzetnek adott interjúja miatt kell elhagynia a klubot.

2021. április 6., 14:36

Szerző:

A Bundesligában szereplő Hertha BSC közleményben jelezte, hogy azonnali hatállyal megválik Petry Zsolt kapusedzőtől – írja a 24.hu a klub közleménye alapján.

Petry múlt héten a Magyar Nemzetnek nyilatkozva fejtette ki véleményét Gulácsi Péter szivárványcsaládok melletti kiállásáról. „Hogy mégis mi késztethette Pétert arra, hogy kiálljon a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett, nem tudom. Én biztos, hogy nem kavartam volna fel az indulatokat az ő helyében” – mondta az elbocsátott edző a kormányközeli napilapnak.

A korábbi 38-szoros válogatott kapus ugyanebben az interjúban arról is beszélt, hogy Németország menekültpolitikája számára „az erkölcsi leépülés megnyilvánulása”. A 17 éve Németországban élő Petry szerint „Európa keresztény földrész”, és nem szívesen nézi végig azt az „erkölcsi leépülést, ami végigsöpör a kontinensen.”

Petry Zsolt később árnyalta a véleményét, de klubja elbeszélgetett vele az interjúban elhangzottak miatt. Ennek lett az a vége, hogy a Dárdai Pál stábjában dolgozó kapusedzőt elbocsátották.

Carsten Schmidt, a Hetra elnöke azt írta a klub közleményében, hogy Petry Zsolt „állításai nem egyeznek azzal az értékrenddel, amit a Hertha képvisel. Köszönjük Petry Zsolt munkáját, és sok sikert kívánunk neki a jövőben.”

Kirúgása után Petry azt mondta, nagyon sajnálja a bevándorlási politikával kapcsolatos nyilatkozatát, és elnézést kért mindazoktól az emberektől, akik Németországban keresnek menedéket, és azokat, akiket ezzel megsértett. „Nagyon szerettem dolgozni a Hertha BSC-nél, tudomásul veszem a döntést” – fogalmazott Petry.

(Kiemelt kép: Petry Zsolt a Hertha kapuedzőjeként. Fotó: Wikimedia Commons | Steffen Prößdorf)