Kirgiz lángok

Kirgizisztán (nekünk testhez állóbban: Kirgízia) nem európai ország ugyan, de ha azt tekintjük, hogy Európa, benne Magyarországgal, komoly részt vállal az afganisztáni háborúban vagy/és újjáépítésben, akkor: fontos ország. A fővárosközeli Manasz légi támaszpont az Afganisztánban kulcsszerepet játszó szövetséges amerikai erők legfontosabb áteresztő pontja. Érdekes, de Kirgízia a világ egyetlen olyan országa is, ahol amerikaiaknak és oroszoknak egyaránt van támaszpontjuk. Mindebből az következne, hogy ennek az államnak a belső stabilitásához alapvető érdek fűződik, de úgy fest: ilyen érdek csak egy van: az energia. Márpedig Kirgíziában nincs olaj és gáz, nincsenek kitermelő bázisok vagy vezetékek, amelyeket ennek vagy annak a félnek mindenáron védelmeznie kellene, következésképp az ideiglenes kirgiz kormány hiába imádkozott mindenkinek – főként Moszkvának –, hogy küldjön békefenntartókat, semmi sem történt.

Virágzó sárkányfog
Holott ha valakinek nem túl rövid az emlékezete, fölidézheti magában, hogy sokkal kevesebb halott és nem sokkal kevesebb menekült („displaced person”, azaz otthonát vesztett ember) a szerbiai Koszovóban nemhogy amerikai intervenciót váltott ki, hanem légi háborút az akkor még Miloševic´ vezette Szerbia ellen. Ahol ugyancsak etnikai okai voltak a szélsőséges villongásoknak. Csak hát nemhogy két-, de akár többfajta mérce is létezik.

Kirgízia két városában, illetve tartományában, Osban és Dzsalálábádban zömmel kirgizek támadtak zömmel üzbégekre (akik saját országukban vagy ötször annyian élnek, mint az előbbiek), mindmáig tiszázatlan vagy tisztázhatatlan okokból. Népcsoportokat, amelyek egészen más történelmi-kulturális hátterűek és jelenűek, könnyű fellázítani egymás ellen. (A kirgizek eredetileg nomád pásztorok, az üzbégek földművelők; ma a kirgizek az iparosodottabbak, és az üzbégek javarészt kereskedelemből élnek.) A sárkányfog vetése, amelyet a szovjet időkben brutálisan eltapostak, a Gorbacsov-érában már kikelt. Örmények estek azerieknek és viszont, egyik kaukázusi törzs a másiknak, tádzsikok üzbégeknek, azok a kirgizeknek, s mindennek a tetejébe jött a csecsen lázadás oszét és dagesztáni „fűszerekkel”. Ezeknek a konfliktusoknak egyike sem halt el, mind a mai napig. De Osban 1990-ben tizedannyit se pusztítottak, mint most, június közepén.

Errefelé a törzsi kapcsolatok változatlanul mérvadóak. Kirgíziában – ellentétben a szomszédokkal (Kazahsztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán), ahol az autokratikus elnöki hatalom egy pillanatra sem szűnt meg – két, demokratikusnak tetsző forradalom is lezajlott. Az első egy északi, a másik egy déli kirgizt segített hatalomra. Mindkettő – az északi Akajev, majd a déli Bakijev – a demokrácia ígéretével kezdett kormányozni; csak azért, hogy idővel ellenállhatatlanul kezdjen vonzódni köztársaságának családi vállalkozássá alakításához.

A minták adottak voltak. Idén tavasszal egy Moszkva által jóváhagyólag szemlélt lázadás söpörte el Bakijevet, amit szűkebb hazája, Os környéke, „északi merényletnek” tekintett. Vélhetően itt keresendő a véres zavargások elsődleges oka. Némi pontosítással: nem téved nagyot, aki azt mondja, hogy Kirgízia ideiglenes kormánya – amely természetesen Ostól 700 kilométerre északra, Biskekben, a volt Frunzéban székel – hagyta, hogy a „déliek” az általuk amúgy is utált üzbég kisebbségen verjék le frusztrációikat. Üzbég enklávék csak délen vannak – mellesleg Osban, a hajdani selyemút egyik városában, Kína közelségében rendkívül sok orosz, kínai, pakisztáni, sőt európai üzletember, diák és más foglalatosságú idegen is tevékenykedett eddig –, ám a kirgiz pogrom nemcsak üzbégek százezreit késztette menekülésre, hanem mindenki mást is. Állítólag az északon élő oroszok, akiknek lélekszáma a rendszerváltáskor elérte a lakosság harmadát, bezárják üzleteiket, és a távozást fontolgatják.

Különös azonban, hogy nemcsak az üzbégekre támadó kirgiz bandák, hanem maguk az üzbégek is elég jól fel voltak fegyverkezve. Miért is? Tudott dolog, hogy Kirgízia déli fele Karimov üzbég elnök kémjeivel van tele. Az üzbég kényúr politikai ellenfelei általában a jóval demokratikusabb szomszéd országban kerestek menedéket, és általában ott csaptak le rájuk. Közöttük nem kevés szélsőséges iszlamistára, ami igencsak színesíti a képet. Olvastam olyan véleményt is, hogy Kirgízia déli részén az üzbég titkosszolgálat az úr. Ráadásul Üzbegisztán nemzeti sérelemként éli meg, hogy a kirgíziai lakosság 15 százalékát kitevő üzbégek soha nem jutottak számarányuknak megfelelő, de azt még csak meg sem közelítő képviselethez Kirgízia politikai életében. Volt honnan jöjjön fegyver.

Eltűntek és halottak

Ezzel együtt is: a kirgiz fegyveres és rendfenntartó erőknek elemi kötelességük lett volna a klánszerű konfliktus résztvevőit lefogni, és az üzbég kisebbséget megvédeni. Ez nem történt meg. A derék Roza Otunbajeva ideiglenes elnök szerint azért nem, mert nem volt erejük, eszközük hozzá. Vagy – fűzném hozzá – akaratuk. Lapzártakor éppen az történik, hogy a kirgiz hatóságok felszólították a magukat elbarikádozó üzbég lakókörzeteket: bontsák le védvonalaikat, és tegyék lehetővé a kirgiz bűnüldözőknek, hogy felkutassák az eltűntnek nyilvánított kirgiz személyek vélelmezett börtöneit – vagy nyughelyeit. Az üzbégek azonban ellenállnak.

Az oroszok közönye

De közben menekültek, főként nők és gyerekek tíz-, ha nem százezreit kell gyorssegélyben részesíteni a kirgiz–üzbég határon, minthogy Üzbegisztán úgy 100 ezer főnél „leállt” az áradat befogadásával. Itt a helyzet tragikus, de drámai Kirgízia egyetlen észak–déli, Biskekből Osba vezető útvonala mentén is, ahol útonálló kirgíz bandák minden élelmiszer- és segélyszállítmányt egyszerűen elrabolnak. A külföldi állampolgárok közül egészen biztosan a kínaiaknak (őket – mintegy másfél ezer embert – a kínai kormány bérelt repülőgépekkel mentette ki Osból), a briteknek és az izraelieknek sikerült távozniuk a hetven százalékban porig rombolt városon kívülre. Az oroszoknak nem, mert őértük nem jöttek sem gépek, sem helikopterek.

A rejtélyes orosz közönyről eddig annyi derült ki, hogy Moszkva hajlandó ugyan terrorelhárító specialistákat, továbbá „bizonyos” (nyilván orosz érdekű) objektumok védelmére ejtőernyősöket is küldeni, ám hiába van egy általa vezetett közép-ázsiai, de belarusz és örmény elemeket is magában foglaló biztonsági szervezet, amelynek ilyenkor a közbelépés volna a dolga, békefenntartók küldésétől riadozik. Vélhetően azért, mert a többi közép-ázsiai ország is így tesz. A kirgiz válságra a gazdag Kazahsztán és Üzbegisztán határzárral válaszolt. Etnikai érdekeltségük folytán sem ők, sem a tádzsikok vagy a türkmének nem vezényelnének csapatokat Kirgízia déli felére, olyanokról, mint a belaruszok vagy az örmények, nem is szólva. Nem értik, mi keresnivalójuk is volna ott. Pár százezer ember? Ugyan. Mondjanak nyomósabb érveket.