Kína kész katonai erővel rákényszeríteni Tajvant az egyesülésre

2019. június 2., 11:09

Szerző:

Kína mindent megtesz, hogy békés úton egyesülhessen újra Tajvannal, de nem zárja ki a katonai erő bevetését sem - jelentette ki Wei Fenghe kínai nemzetvédelmi miniszter vasárnap Szingapúrban a Xinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint. 

Tajvan kérdése Kína szuverenitásának és területi egységének problémáit veti fel, márpedig Kína újraegyesülésének be kell következnie, és be is fog következni - hangsúlyozta a miniszter, majd hozzátette: abban az esetben, ha bárki el merészeli szakítani Tajvant Kínától, a kínai hadseregnek nincs más választása, mint hogy minden áron megvédje a nemzet egységét. Wei Fenghe figyelmeztetett, kudarcra van ítélve minden, Kína felszabdalására vonatkozó kísérlet, ezért bármiféle külföldi beavatkozás a Tajvan kérdésbe ugyanígy nem járhat sikerrel. – Rendkívül veszélyes lenne alábecsülni a kínai hadsereget – mondta.

A nemzetvédelmi miniszter Szingapúrban a Shangri-La Párbeszéd néven futó biztonsági csúcson vett részt, amelyet 2002 óta minden évben megrendeznek a brit Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (International Institute for Strategic Studies) valamint a szingapúri kormány közös szervezésében. A 2019-es, három napig tartó eseményre mintegy 40 országból érkeztek védelmi miniszterek, törvényhozók és szakértők, hogy megvitassák az ázsiai és csendes-óceáni térség biztonsági kérdéseit. 

Tajvannak 1949 óta saját politikai irányítása van, de Peking az egy Kína elv alapján saját területének tekinti.

Kína és Tajvan viszonya többéves közeledés után 2016-ban ismét fagyossá vált azt követően, hogy Caj Jing-ven, a függetlenség párti Demokratikus Haladó Párt (DPP) jelöltje lett az új tajvani elnök, aki a két ország közötti status quo fenntartása és a sziget önvédelmi képességeinek erősítése mellett kötelezte el magát.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).