Gránitszilárd Kína Európa-politikája

Kína reméli, hogy a közelgő csúcstalálkozón fellendíti kapcsolatait az Európai Unióval, és határozottan a pragmatikus együttműködésre összpontosít a bonyolult helyzetek és komoly kihívások közepette – mondta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben.

 

2023. december 5., 12:57

Szerző:

Az uniós tagállamok pekingi nagyköveteivel tartott találkozóján Vang Ji azt is elmondta, hogy a két félnek stratégiai perspektívából kell szemlélnie a kétoldalú kapcsolatokat, és hozzátette, hogy Kína Európa-politikája továbbra is stabil marad – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség kedden, Vang szavait idézve.

„Kína és az Európai Unió nem teljesen azonos álláspontot képvisel a nemzetközi és regionális kérdésekben, és csak a kommunikáció és a koordináció fenntartásával tudunk konstruktív szerepet játszani a világbéke és stabilitás fenntartásában, valamint a globális kihívások kezelésében” – hangsúlyozta Vang.

Az uniós diplomaták elmondták, hogy az Európai Uniónak nem áll szándékában elszakadni Kínától, és remélik, hogy „kölcsönösen előnyös és kiegyensúlyozott gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat” alakíthatnak ki Kínával.

Csütörtökön EU-Kína-csúcstalálkozó lesz Pekingben Hszi Csin-ping kínai államfő, valamint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke részvételével.

(Kiemelt kép: Li Qiang kínai miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke találkozott a 20-ak csoportjának csúcstalálkozója alkalmával az indiai Újdelhiben, 2023. szeptember 9-én. Fotó: Rao Aimin / Xinhua via AFP)