Kimagaslóan véd a harmadik adag Pfizer a koronavírus delta variánsa ellen is

Mintegy 10 ezer résztvevővel végzett vizsgálat során jutottak erre a megállapításra.

2021. október 21., 17:16

Szerző:

A Pfizer és a Biontech nyilvánosságra hozta az emlékeztető (vagyis harmadik) oltásuk III-as fázisú vizsgálatának adatait – írja a Reuters. A mintegy 10 ezer résztvevővel végzett vizsgálat során arra jutottak, hogy a vakcinájuk 95,6 százalékos védettséget ad a delta-variáns ellen. Azt is megállapították, hogy az oltás biztonságos. A résztvevők átlagéletkora 53 év volt, 55,5 százalékuk 16 és 55 év közötti, 23,3 százalék pedig 65 éves vagy idősebb. A kutatás szerint a vizsgálatban a második adag és az emlékeztető oltás vagy a placebo között eltelt idő körülbelül 11 hónap volt. A harmadik oltást kapó csoportban mindössze öt covidos eset fordult elő, míg a placebót kapó csoportban 109 ilyen volt. A cégek közölték, hogy a vizsgálat részletes eredményeit a lehető leghamarabb benyújtják szakmailag lektorált publikációra, az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósághoz (FDA), az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) és más szabályozó hatóságokhoz. Az amerikai és az uniós hatóságok már korábban engedélyezték a Pfizer/BioNTech és a Moderna koronavírus elleni vakcináinak harmadik dózisát.

(Kiemelt képünk illusztráció. Előkészítik a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját második adag oltásához Kálmáncsán, a Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthonban 2021. február 20-án. Fotó: Varga György / MTI)