Kétharmadhoz közeli részvételi arány volt az első törvényhozási választásokon Katarban
28 női jelölt közül senkit nem választottak meg az elnyerhető 30 helyre.
Kétharmadhoz közeli részvételi arány volt szombaton az első törvényhozási választásokon Katarban, de a 28 női jelölt közül senkit nem választottak meg az elnyerhető 30 helyre, igaz, 233 jelölt volt – jelentették hírügynökségek. A jelentősebb hatalommal nem rendelkező törvényhozó tanács, vagyis a madzslisz as-súra 45 tagú, 15 tagját Tamím bin Hamad Ál Száni emír nevezi ki. Mindeddig minden tagot ő nevezett ki. Arról, hogy a tanács tagjainak kétharmadát a választójoggal rendelkező katariak szavazhatják meg, 2003-ban döntöttek alkotmányos népszavazáson.
A törvényhozó tanács friss jogosultságai közé tartozik a törvények ajánlása, a költségvetés elfogadása és a miniszterek menesztése. Egyébként az országban az uralkodócsalád dönt mindenről, és politikai pártok nem működhetnek. Katar lakossága 2,5 milliós, de nagy részük külföldi, így ők nem szavazhatnak. A 330 ezer katari állampolgárból is csak azok szavazhatnak és indulhatnak a választáson, akiknek felmenői az ország állampolgárai voltak 1930-ban. Ez a feltétel egy jelentős törzs, a félig nomád al-murra tagjai esetében nem teljesül, ami feszültséget szül Katarban.
(Kiemelt kép: Katari férfiak várakoznak egy szavazóhelyiségben az első törvényhozási választásokon Dohában 2021. október 2-án. Katarban először szavaznak arról, hogy kik kerüljenek be a madzslisz as-súrába, azaz a törvényhozó tanácsba. A nagyobb hatalommal nem rendelkező, negyvenöt fős tanács tagjai közül a katariak harmincat választhatnak meg. Korábban a súra összes tagját Tamím bin Hamad Ál Száni emír nevezte ki. MTI/EPA/Nusad Szekkajil)