Két és félméteres sátánista szobor Detroitban

2015. július 27., 06:19

Jex Blackmore, a Sátánista Templom elnevezésű szervezet detroiti csoportjának vezetője elmondta, hogy a szobrot Arkansas szövetségi államba kívánják átszállítani, ahol idén törvényt fogadtak el, amelynek értelmében állami területen emlékművet emelnek a tízparancsolatnak.

A bálványt – a vallások közötti egyenlőségre hivatkozva – eredetileg Oklahomában, az ottani Capitolium mellett 2012-ben felavatott tízparancsolat-szobor közelében akarták felállítani a sátánisták. Az engedélyt nem kapták meg, ráadásul a helyi legfelsőbb bíróság nemrégiben úgy határozott, hogy Mózes kőtábláinak emlékműve is sérti az állami alkotmány azon rendelkezését, amely megtiltja, hogy állami területet vallási célokra használjanak fel.

A konzervatív Oklahoma honatyái azzal fenyegetőztek, hogy felelősségre vonási eljárást kezdeményeznek a bírói testület tagjai ellen és kilátásba helyezték a helyi alaptörvény módosítását. Mary Fallin oklahomai republikánus kormányzó közölte, hogy a fellebbezési eljárás végig a tízparancsolat-szobor mindenképp a helyén marad.

A sátánista szoboravatás ellen szombaton mintegy 250 katolikus hívő misén tiltakozott a detroiti Szent József templomban.

(Forrás: MTI)