Kereszt Varsó szívében

Az, hogy Jarosław Kaczyñski milyen feneketlenül gyűlöli a pártját (PiS – Jog és Igazságosság) 2007-ben legyőző Polgári Platformot (PO), annak sikeresen regnáló elnökét, Donald Tuskot, illetve az őt idén júniusban – igaz, nem sokkal – legyőző Bronisław Komorowskit, ugyancsak a PO jelöltjét, a parlament addigi elnökét, a szmolenszki tragédia és a júniusi elnökválasztás napja között nem volt felismerhető. A kampányban J. Kaczyñski ügyesen – bár minden szakértő számára hiteltelenül – a populista-nacionalista jobboldalról középre manőverezte magát és pártját , kezet nyújtott mindenkinek, elhatárolódott minden szélsőségtől. Ha akarom, kifejezetten világias és liberális volt: meghirdette, hogy ikerfivérének halála nem lehet kampánytéma, sőt veresége napján még gratulálni is tudott Komorowskinak.

De aztán úgy döntött, hogy a vereség után politikai tőkét kell kovácsolnia elhunyt fivérének emlékéből, éspedig két vonalon. Egyrészt, építve sok-sok lengyel ösztöneire, ha nem is nyíltan, de jól érthetően életben kell tartani azt a legendát, azt az álmítoszt, hogy Szmolenszkben valójában nem szerencsétlenség történt, hanem merénylet, amelyben jobb esetben csak „az oroszok”, rosszabb esetben a Tusk-kormány keze is benne van. (A dolog megértéséhez tudni kell, hogy Lech Kaczyñski, amíg az államfői tisztben a rivális párthoz tartozó miniszterelnökkel kohabitált, minden követ megmozgatott, hogy Tuskék életét a parlamentben és külföldön nehézzé tegye. Nem eredménytelenül.)

A másik vonal maga a kereszt volt. Annak ugyan Kaczyñski eleinte semmilyen jelentőséget nem tulajdonított, egészen addig, amíg föl nem fedezte, hogy ha az új elnöki hatalom elviteti, egyszerre rá lehet húzni Komorowskira az elhunyt elnök és e keresztény szimbólum együttes utálatának a vádját. Magyarán a „mártír”– és egyházellenességet egyszerre.

Innen nézve kiszámított lépés volt, hogy J. Kaczyñski nem megy el augusztus 6-án az új elnök, Komorowski beiktatására, viszont ad egy csomó olyan nyilatkozatot, amellyel majd megkísérli aláásni a kifogástalan demokratikus procedúrával megválasztott államfő legitimitását.

Kaczyñski most azokra a „törzsszurkolóira” épít, akik képtelenek elhinni, hogy az orosz és a lengyel illetékesek tisztességesen együttműködnek a szmolenszki tragédia okainak feltárásában. A volt miniszterelnök, jelenlegi pártelnök ezt mondja: „Semmi olyan szándékunk nincs, hogy eleve kizárjuk a merényletet. Ha ezt tennénk, az a gyávaság netovábbja volna.” Ennyi elég. A Kaczyñskiak – és csak ők – igazi nemzeti elkötelezettségében rendíthetetlenül hívő emberek ezek után a lehető legnagyobb hittel hiszik, hogy igenis volt valamiféle bűnös összeesküvés! Merénylet, amelyet az orosz–grúz konfliktusban a grúzokat pártoló Lech Kaczyñski ellen bosszúból terveltek ki Moszkvában. Szmolenszk mellett tehát nem áldozatul estek, hanem „elestek” lengyelek – akárcsak hetven évvel korábban, amikor ezrével végezték ki őket Sztálin hóhérai.

Bizonyíték ugyan semmire sincs, ráadásul az áldozatok jelentékeny része egyáltalán nem az elnök környezetéből, hanem más pártokból, a katonai elitből, a köztisztviselői kar krémjéből való volt. De a gyanút bizonyíték nélkül is táplálni kell, éspedig azért, mert J. Kaczyñskinak nem elég, hogy fivérét a lengyel történelem legnagyobbjai mellett, a krakkói Wawelben temették el, szobrot akar neki az elnöki palota előtt (a kereszt helyén), amely egyfolytában emlékeztetné a hatalom mai urait arra, hogy hajdani politikai ellenfelük ővelük szemben „a lengyelek igaz ügyét” képviselte. Mármint az oroszellenességével.

Elég sokat mond, hogy azok a nekivadult százak, akik az elnöki palota előtt felállított fakeresztet egy ügyetlen és tehetetlen rendőri fellépéssel szemben „megvédték”, „igazi lengyeleknek” mondták magukat, és dühödten orosz- és kormányellenes jelszavak kíséretében afféle „Kossuth téri” modorban szólították föl csatlakozásra honfitársaikat. Egyszerre vélték védeni Lengyelországot, a vallást, a hazafiságot.

Budapestről nézve az egész ügy már csak azért is bizarr, mert Varsóban ma történetesen egy konzervatív–liberális kormány van hatalmon; egy hajdani Szolidaritás-aktivista, ismert ellenálló ül az államfői székben, nem pedig „utódpártiak”, azaz szocialisták, akik ab ovo megvádolhatók volnának mindenfajta pártállami és orosz kötődéssel. Senkinek nincs tudomása arról, hogy akár a Tusk-kormány, akár Komorowski elnök, akiknek afféle „polgári nézetben” kifogástalan a pedigréjük, bármilyen konfliktust keresnének az egyházzal, vagy ne képviselnék erőteljesen Lengyelország érdekeit akár a NATO-ban, akár az EU-ban. Egyetlen felróható vétkük van: kiegyezést kerestek és keresnek Oroszországgal, normális viszonyt. Illetve van egy ennél nagyobb is: kipenderítették az uralkodni vágyó Kaczyñskit és pártját a hatalomból.

J. Kaczyñski úgy kezeli politikai ellenfeleit, mintha a „megszállók emberei” volnának. Hogy éppenséggel ki szállta vagy szállná meg Lengyelországot, nem tudni. Azt azonban igen, hogy a teljesítmény, amelyet a Tusk-kormány a gazdasági világválság idején nyújtott, általános irigység tárgya, s ebben a minőségében csak arra alkalmas, hogy Kaczyñski gyűlöletét fokozza. Ez az állapot kétségkívül rendkívüli. A PiS-szel hagyományosan rokonszenvező Rzeczpospolita főszerkesztője, Paweł Lisicki azzal csinált magának honi és nemzetközi hírnevet, hogy értetlensége folytán megírta: „Nem tudom, mi történt a lengyel jobboldal egyik felével. Hová tűnt a józan ész?”

Tényleg hová? De föltehető olyan kérdés is, hogy hová tűnt az államhatalom ereje. Komorowski elnök, amikor eldöntötte, hogy a kereszt egyelőre maradhat a helyén, időt és nyugalmat vásárolt magának. Nem helyesen. Ha a Kaczyñski-féle ellenzék a kereszt védelmezésével erőt, ő gyöngeséget mutatott fel. De ebben az ügyben senki sem szerepelt jól – és akkor még finom kifejezést használok. Egyetlen püspök akadt csak, aki nyilvánosan fölemelte a szavát az ellen, hogy egyházának legjelesebb szimbólumát politikai célokra használják fel. A cserkészek persze a papokkal együtt visszavonultak.

Tusk miniszterelnök komoly rendészeti beavatkozást helyezett kilátásba, amire Kaczyñski azzal reagált, hogy hasonlóra „a pártállamban sem volt példa”. Mármint hogy „egy keresztet” erőszakkal elhurcoljanak. Az ellenzéki vezér számítása nyilvánvalóan az, hogy egyfajta vallásháborút kreáljon az ügyből, és az országot „a kereszt mentén” kettészakítsa. Holott se vallásról, se egyházról, se keresztről nincs valójában szó, csak politikai gátlástalanságról, amelynek azonban elvakult tábora van, ezt kár volna tagadni. Áthallások? Igen, azok is vannak.