Kémiai kasztrálásnak vetik alá a szexuális bűncselekmények elkövetőit

A nemi erőszak tetteseit és a pedofilokat egész Lengyelországból Choroszczban, a Pszichiátriai Kórházban fogják kezelni. Ez a Bialystokhoz közeli kórház a három közül egyike azoknak, amelyet a lengyel egészségügyi kormányzat erre a célra kijelölt. – A pedofilok kezelése az ilyen típusú bűncselekmények visszaesési esélyeit 70 százalékkal csökkenti – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök, amikor a múlt héten részt vett az osztály megnyitásán.

2011. július 25., 18:37

A módosított Büntető Törvénykönyv 2010 nyarán vezette be a kémiai kasztráció kötelezettségét a pedofilíát és a nemi bűncselekményeket elkövető személyek esetében. Ennek értelmében arról, hogy a pedofilt gyógyítás céljából erre megfelelő intézménybe kell-e utalni, a bíróság dönthet a börtönbüntetés kiszabása mellett. Fél évvel az előrelátható feltételes szabadlábra helyezés, vagy a büntetés megkezdése előtt a bíróság állapítja meg a terápia megkezdésének szükségességét.

A Büntető Törvénykönyv ezen új paragrafusa rendkívül nagy vitát váltott ki, s a vélemények a szakemberek között is megoszlanak. A jogászok ugyanis azt vetik fel, hogy lehet-e egyszerre büntetni és úgymond „gyógykezelésre” is kötelezni az elítéltet. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy a börtönbüntetés kiszabása mellett kötelezővé teszik a kémiai kasztrációt is, s ha a pedofil önként nem veti magát alá a kezelésnek, addig megfosztják szabadságától – azért, hogy izolálják a társadalomtól -, amíg meg nem teszi ezt.

–- Ugye senkinek sem kell bizonygatnom, hány gyermek lesz ennek következtében biztonságban – kérdezte a kormányfő. Tusk néhány adattal is alátámasztotta az elmondottakat: – Rémisztő, hogy tavaly ötezer gyermek esett áldozatául ilyen bűncselekménynek, az idén már 2100. A visszaesés ezeknél az eseteknél rendkívül elterjedt. A terápia, amelyet ezekben a gyógyító központokban alkalmazni fogunk, lehetővé teszi a visszaesés 70 százalékos csökkentését az ilyen típusú bűncselekményekben – jelentette ki a miniszterelnök.

A pedofilokat fogadó intézmények készen állnak a páciensek kezelésére. Ennek a jogszabálynak köszönhetően izoláljuk őket a gyermekektől és lehetőséget adunk arra, hogy a legmodernebb európai standardoknak megfelelő terápiát nyújtsuk számukra – hangsúlyozta az egészségügyi miniszter.

A Choroszczban most megnyílt osztályon 50 pácienst tudnak ellátni, ebből 40 helyet különlegesen veszélyes bűnözők számára tartanak fent, tízet pedig szexuális és pedofil bűncselekmények elkövetőinek. Szöges- és feszültség alá helyezett drótok és négy méter magas fal védik ezeket a különleges osztályokat, ahol terápiás termek, beszélgetésre kijelölt szobák, sétálásra kijelölt helyek, étkező, stb is van. Természetesen 24 órás őrizet, belső és külső biztonsági kamerák is rendelkezésre állnak.