Kárpótlást kapnak az akaratuk ellenére sterilizált nők Csehországban
1966 és 2012 között több száz nőt kényszersterilizáltak Csehországban.
Csehországban csütörtökön a szenátus jóváhagyta a képviselők által már korábban megszavazott jogszabályt, melynek értelmében a cseh állam kárpótlást fizet azoknak a nőknek, akiket 1966 és 2012 között akaratuk ellenére sterilizáltak, írja az MTI. A törvény életbe lépéséhez már csak az államfő aláírása szükséges.
A törvény szerint azok a nők, akik bizonyítani tudják, hogy akaratuk ellenére sterilizálták őket, 4,2 millió forintnak megfelelő összegre jogosultak kártérítésképpen. A kárpótlás időszakát azon jogi norma érvényessége adja, amely az adott időszakban lehetővé tette a jogtalan sterilizálást. A törvény indoklása szerint az említett időszakban mintegy 400 olyan eset ismeretes, amikor a nők nem szabad akaratukból, hanem mások győzködése alapján, a gyereksegélyek korlátozásával, illetve a gyermekek elvételével való fenyegetés miatt vetették alá magukat a sterilizációnak.
Helena Válková parlamenti képviselő, a törvényjavaslat társszerzője szerint ez a jogi norma január elsején lép életbe, és az érintetteknek három évük lesz arra, hogy benyújtsák kárpótlási kérelmüket. A kérelmeket az egészségügyi minisztérium fogja elbírálni és amennyiben elutasítja, az érintetteknek lehetőségük lesz bírósághoz fordulni. A per költségeit az állam állja.
A csehországi nők – döntően romák – kényszersterilizálásának problémáját 2004-ben vetette fel a romák jogaival foglalkozó európai központ. A jelentés nyilvánosságra hozatalát követően több tucatnyi cseh nő jelentkezett a hatóságoknál, néhányan bírósághoz is fordultak. A cseh kormány 2009-ben nyilvánosan bocsánatot kért az érintettekről, megígérte a probléma kivizsgálását és a kárpótlást is.
Jirí Dienstbier, korábbi emberi jogi miniszter néhány éve el is készített egy törvényjavaslatot, de azt a kormány nem találta megfelelőnek és nem fogadta el. A mostani törvényjavaslatot több parlamenti párt képviselőiből álló csoport kezdeményezte, és a kormány is támogatta.
(Kiemelt képünk illusztráció: Roma emberek néznek ki lakóházuk ablakán egy cigányellenes tüntetés közben Varnsdorfban 2011. szeptember 3-án. Fotó: MTI/EPA)