Karikó Katalin: nem kell 100 nap az új oltóanyag kifejlesztéséhez

Az új mutáns megjelenésével lehetséges, hogy más hatóanyagú vakcinára lesz szükség. 

2021. november 27., 16:26

Szerző:

A Pfizer egy esetleges új oltóanyag kifejlesztését az eddigi 100 napról 31 napra tudja csökkenteni – közölte Karikó Katalin az ATV Híradó megkeresésére.

Két hét múlva lesz eredménye annak a laboratóriumi vizsgálatnak, amelyben azt vizsgálják, hogy hatékony-e az új variáns ellen a jelenlegi vakcina

Karikó Katalin hozzátette, nem jelenthető ki, hogy a jelenlegi vakcina nem véd a koronavírus új variánsával szemben. Éppen azt nézik, hogy az oltottak megbetegszenek–e Dél-Afrikában.

„Egyelőre azt lehet tudni, hogy az az ember, aki Belgiumba repült és omikron variánst találtak a szervezetében, nem volt beoltva. Az az utas viszont oltott volt, aki Hong-Kongban karanténba került és pozitív tesztje, de arról nincs jelentés, hogy megbetegedett volna.” Mint fogalmazott, „most majd azt figyelik, hogy mi történik az oltottakkal és azokkal, akik nem kaptak oltást.”

– mondta el Karikó Katalin az ATV Híradójának. 

(Kiemelt képünk: Fotó: MTI/Rosta Tibor)