Kapás országos csúccsal döntős, Risztov 14. lett 800 méter gyorson
Kapás Boglárka országos csúccsal döntőbe jutott 800 méteres gyorsúszásban a riói olimpia csütörtöki versenynapján, míg a szám másik magyarja, Risztov Éva tizennegyedikként nem került be a fináléba.
A 23 éves Kapás 8:19.43 perccel a második helyen csapott célba előfutamában a mostani játékokon már két aranynál járó amerikai Katie Ledecky mögött. Az eddigi magyar rekordot szintén Kapás tartotta 8:21.21 perccel, ezt a 2013-as barcelonai világbajnokságon úszta – írja az MTI.
„Ugyanolyan iramban úsztam a végén, nem erősítettem, nem hajráztam – nyilatkozta az Újpest Európa-bajnok és 1500 gyorson vb-bronzérmes versenyzője. – Jó úszás volt nagyon, nem adtam bele mindent, de azért elfáradtam, tegnap a váltóban kihajtottam magam, hajnal három órakor feküdtem le, éreztem is a mozgásomon, hogy voltam már pihentebb, de nagyon jó időt úsztam. Végre kezdem érezni azt, hogy nyolcszázon is kijön, aminek ki kell jönnie.”
Kapás Ledecky mögött a második helyen jutott a magyar idő szerint szombat hajnali 3.20-ra kiírt döntőbe, míg a nyílt vízi úszásban 10 kilométeren címvédő Risztov 8:33.36 perces ideje a tizennegyedik helyre volt elég.