Kamikaze manővert hajtott végre a Kaczynski-gép pilótája?

A lengyel elnök gépét vezető pilótának már csak azért sem szabadott volna leszállnia, mert a szmolenszki repülőtéren, ellentétben a nyugati repülőterekkel, nincs olyan speciális radar amellyel segíthetnék a leszállást - írja a balesetről a La Repubblica online kiadása.

2010. április 10., 15:45

Lezuhant a Lech Kaczynski lengyel államfőt szállító repülőgép szombaton Oroszországban, túlélők nincsenek - közölték az illetékes orosz hatóságok. Az elnökkel tartott felesége, Maria, valamint a szovjetek által 1940-ben kivégzett lengyelek több hozzátartozója is. A gépen utazott a lengyel Központi Bank kormányzója, Slawomir Skrzypek, Andrzej Kremer külügyminiszter-helyettes, számos más állami és kormányzati tisztviselő - írja az MTI. Mindnyájan a Szmolenszk melletti katinyi (Katyn) erdőbe tartottak, ahol kegyeleti hely működik a kivégzett lengyelek emlékére. Lengyel elnök halála esetén a parlament alsóházának elnöke, ez esetben Bronislaw Komorowski veszi át az államfői teendők ellátását - közölte Jerzy Smolinski, Komorowski munkatársa.

A Vesztyi 24 orosz hírtelevízió a baleset helyszínéről adott élő közvetítésében látható volt, hogy a gép egészen kicsi darabokra tört szét és több darab kigyulladt. Dmitrij Medvegyev orosz államfő utasítására kormánybizottság alakult a baleset körülményeinek kivizsgálására, a bizottság élén Vlagyimir Putyin kormányfő áll. A helyszínre indult Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztere és Igor Levityin közlekedési miniszter.

A Varsóból Szmolenszkbe tartó Tu-154-es fedélzetén a hírek szerint 132 ember tartózkodott. A gép a szmolenszki repülőtér közelében, leszállás közben zuhant le. Szergej Anufrijev szmolenszki kormányzó szerint a gép nem egészen egy kilométerrel a kifutópálya előtt beleakadt a fák koronájába, ezért zuhant le, és darabokra tört.

A Rosszija 24 tévéadó közlése szerint a szmolenszki Szevernij repülőteret kora reggel köd miatt lezárták, és a lengyel elnök gépét vezető pilótának javasolták, hogy Minszkben, vagy Moszkvában szálljon le. Ő azonban úgy döntött, hogy Szmolenszkben teszi le a gépet. A negyedik leszállási kísérlet során következett be a katasztrófa.

Az, hogy a pilóták többször is nekifutottak a landolásnak, a szakértők szerint azt valószínűsíti, hogy a műszeres leszálláshoz szükséges feltételek nem álltak rendelkezésre. Ilyen körülmények között sem szokatlan, hogy a személyzet próbálkozik földre tenni a gépet, ám az már korántsem tekinthető szokásos gyakorlatnak, ha az első, legfeljebb a második sikertelen kísérlet után sem adják fel - írja a nol.hu.


A héten Vlagyimir Putyin orosz és Donald Tusk lengyel kormányfő részvételével tartottak Katinyban megemlékezést, amelyre azonban az oroszellenes érzelmeiről ismert Kacvzynskit nem hívták meg. A lengyel elnök maga kérte, hogy a helyszínen emlékezhessen az áldozatokra, s az orosz fél ehhez hozzájárult.

Lengyelország egyhetes nemzeti gyászt tart.

Megtalálták Lech Kaczynsky holttestét

Az orosz légierő vezérkara késő délután bejelentette, hogy a lengyel elnököt szállító gép pilótája többször is figyelmen kívül hagyta a szmolenszki Szevernij repülőtér repülésirányítójának útmutatását - írja az MTI.

"A pilótát Szevernijtől 50 kilométerre figyelmeztették, hogy a repülőtéren az időjárási viszonyok nem érik el a leszálláshoz szükséges minimumot. A pilóta úgy döntött, hogy egyelőre folytatja útját, és majd az utolsó pillanatban dönt, ami szokásos eljárás. Amikor másfél kilométerre volt a kifutópályától, a repülésirányítók észlelték, hogy a gép a kelleténél gyorsabban, nem a megfelelő ívben ereszkedik."

"Ekkor a repülésirányító utasította a pilótát, hogy hagyja abba az ereszkedést és vízszintesen repüljön tovább, amikor pedig a gép személyzete nem teljesítette az utasítást, többször is felszólították, hogy térjen ki más repülőtérre. A gép ennek ellenére folytatta a leszállást, s ez tragikusan végződött" - mondta el újságíróknak Alekszandr Aljosin altábornagy, az orosz légierő vezérkari főnökének első helyettese.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.