Hozzátok ki Sziklát!

„Embereket irányítottam az éjszaka közepén a kabuli reptér kapuihoz, taxisofőröket kerestem, akik hajlandók voltak elvinni őket, vagy hajnali 1-ig hívogattam a kongresszusi képviselőmet, hogy segítséget kérjek tőle” – mondta Erik Edstrom a 168 Órának.

Ezzel mentek el a hétvégéi és az éjszakái, sőt még a munkaidejét is ehhez igazította. Az afganisztáni háború veteránja sűrű heteken van túl. Ahogy nyilvánvalóvá vált, hogy az amerikai kivonulás szervezetlenül, kaotikusan zajlik, több veteránnal úgy döntöttek, hogy kezükbe veszik a dolgokat. Az #AfghanEvac hashtag alatt működő informális csoportosulásnak egy célja volt: minél több amerikainak és afgán szövetségesnek segítsenek kijutni a közép-ázsiai országból.

„A Signal nevű titkosított appon keresztül szerveztem a menekítést. Úgy alakítottam a munkámat, hogy minél több időm legyen hívásokra válaszolni” – mondta az amerikai hadsereg volt századosa, aki jelenleg a startup cégek mellett dolgozik konzultánsként. Önkéntesek százai végeztek hasonló munkát, amibe afgán kontaktjaikat és korábbi bajtársaikat is bevonták. A csoport a távolból menekülő-útvonalakat épített ki és működtetett Kabulban, hogy segítsenek a reptérre jutásban. Többször még repülőgépeket is béreltek, hogy biztonságos országokba szállítsák a menekülőket.

Szikla és a többiek

Edstrom a különleges erőknél szolgáló barátja által került az #AfghanEvac mozgalomba. Először csupán arra látott lehetőséget, hogy végre megtegye azt, amivel már öt éve próbálkozik: Amerikába menekítse tolmácsát, aki 2009-től a helyszínen segítette a munkáját. Edstrom biztonsági okokból csak úgy nevezi: Szikla. A férfi egyike volt annak a több mint tizennyolcezer, amerikaiakat segítő afgánnak, akik már évek óta várnak arra, hogy vízumot kapjanak. A reptéri káosz, a szervezetlenség miatt azonban csak egy részüket sikerült kimenekíteni. Több ezer társával együtt Szikla is Afganisztánban ragadt. „Jelenleg bujkál, és hosszú távra tervez. Igyekszik nem felhívni magára a figyelmet, amíg biztonságos szállásokon vagy a barátainál tartózkodik, és vár a vízumára”, mondta Edstrom, aki szerint nem néz ki rózsásan a férfi jövője. „Az a legjobb forgatókönyv, hogy fel tud szállni egy gépre, és több évre hátrahagyja a feleségét és a gyerekeit. A legrosszabb forgatókönyv, hogy a tálibok elkapják, és végeznek vele...” Bár Sziklát nem sikerült kimenekítenie, másoknak tudott segíteni. A csoportnak sorra érkeztek az üzenetek a Signalon. Afganisztánban ragadt amerikaiak és szövetségesek kértek segítséget, hogy nagybátyjuk, testvérük, nőjogi civil szervezetnél dolgozó barátjuk elérje a repteret. „Önző dolognak indult. Láttam, hogy rosszul működik az evakuációs rendszer, és reménykedtem, hogy legalább egy embert meg tudok menteni. Aztán elkezdtem többeknek is segíteni, és azon gondolkodni, hogyan tudnék nyomást gyakorolni a Fehér Házra, felhívni a figyelmet az afganisztáni borzalmas eseményekre.”

Államilag szponzorált terrorizmus

2001 szeptemberében Erik Edstrom az iskolapadban ült, és a jövőjét próbálta eltervezni. Egy szörnyű esemény adott neki inspirációt arra, hogy merre induljon el felnőttként. A szeptember 11-i terrortámadások után döntött úgy, jelentkezik a West Point-i katonai akadémiára, és hivatásos katona lesz. „Abban az időben úgy tűnt, tényleg van értelme annak, hogy bevonuljunk Afganisztánba, és az ott rejtőzködő al-Kaida-tagokra vadászszunk. Hiteles forrásokból tudtuk, hogy ott vannak – hát kapjuk el őket, és állítsuk a Nemzetközi Büntetőbíróság elé.”

A két évtizedes megszállás során valami nagyon félrement. Ezt már a katonai akadémián is kezdte érezni, bár azokban az években még az iraki számított a „problematikus háborúnak”. Mikor 2007-ben végzett, és Afganisztánba küldték, személyesen bizonyosodhatott meg arról, mennyire reménytelen a helyzet. Az amerikai jelenlét abszurditását a Politicónak írt cikkében ezzel a példával illusztrálta: ha egy felrobbantott utat kellett megjavítani, az amerikaiak busás összegeket fizettek helyi cégeknek. Ezek a cégek aztán ebből fizették ki a védelmi pénzt a táliboknak. A tálibok a bevételt robbanóanyag beszerzésére költötték, a pokolgépekkel pedig újból használhatatlanná tették az utakat. „Szó szerint fizettünk a táliboknak azért, hogy megöljenek minket.”

Az amerikai katonai akciókról még lesújtóbban beszélt. „Tisztán látszott, hogy óriási kárt okozunk az afgán népnek. Nagyobb segítség lett volna számukra, ha pénzt dobunk nekik repülőkből, ahelyett, hogy megszálljuk őket.” Edstrom szerint Amerika sosem tűrné el azt, amit más országokban művel. „Ha egy másik ország dróntámadást hajtana végre nálunk, hogy politikai erőszakot támogató embereket iktasson ki, azt kérdés nélkül terrorizmusnak bélyegeznénk. Ha viszont mi csináljuk ugyanezt éveken át más országokban, az terrorelhárításnak számít.”

Szerinte Amerikának szembe kell néznie azzal, hogy „állami szinten szponzorálta a terrorizmust”. Bár nem bízik a tálibokban, ha „Afganisztánban születtem és nőttem volna fel, valószínűleg én is csatlakoztam volna egy lázadócsoporthoz. Nem ideológiai alapon, csupán azért, mert fel lettem volna háborodva azon, hogy külföldiek akarják megmondani, hogyan kormányozzuk az országot, olyanok, akik folyamatosan embereket ölnek”.

Mit tartogat a jövő?

A kabuli Hamid Karzai reptérről augusztus 31-én szállt fel az utolsó C–17-es szállítógép. Ezzel hivatalosan véget ért a mentőakció, amelynek során az USA és szövetségesei több mint százhúszezer embert juttattak ki az országból. A tálib vezetők fogadkoznak, hogy a 2001 előtti rémuralom nem fog visszatérni. Edstrom szerint ebben nem lehet hinni. „Szerintem minden lehetőségre, a legrosszabb esetben emberiség elleni bűncselekményekre is fel kell készülni. Talán nem lesz olyan durva a helyzet, mint az 1990-es években volt, de az elnyomás visszatér.”

Ezért úgy gondolja, hogy az #AfghanEvac munkája sem ért véget. „Mi voltunk azok, akik közösségi kampányt csináltak abból a feladatból, amit a szövetségi államnak kellett volna megoldania. Az amerikai haderő befejezte a mentést, de ez nem jelenti azt, hogy az véget is ért.” A csoport nem áll meg, amíg az ottrekedtek nincsenek biztonságos helyen. Edstrom pedig azért lobbizik, hogy vízumhoz juttassa az afgán segítőket, köztük tolmácsát, Sziklát is.

„Mindkét pártból, a demokraták és a republikánusok soraiból több politikus is segít nekünk, de bőven akadnak olyanok, akik borzasztóan viszonyulnak hozzánk.” Példaként kongresszusi képviselőjét, a massachusetsi demokrata Stephen F. Lynchet említi, akinek irodájában már öt éve altatják Szikla vízumkérelmét. „Feketedobozként kezelik a jelentkezési folyamatot. Nem tudják megmondani, miért tart eddig, nem tudják megmondani, pontosan hogyan próbálják előrevinni a folyamatot, nem tudják megmondani, hogy a kongresszusban napirendre tűzik-e a vízumok ügyét.”

Az Amerikába jutás nem az egyetlen probléma, amire az Afganisztánban ragadtaknak fel kell készülniük. „Segítséget kell nyújtanunk a beilleszkedéshez”, mondta Edstrom, aki szerint az USA nem készült fel arra, hogy ennyi menekültet lásson el. „Ezek az emberek nem tudják, hogyan írjanak önéletrajzot angolul, nincsenek felkészülve az amerikai mindennapi életre. Sokan olyan munkákhoz értenek, amik itt máshogy működnek, vagy már teljesen automatizáltak.” Edstrom nem nyugszik: azt szeretné, ha Joe Biden elnök és adminisztrációja minél kényelmetlenebbül érezné magát azért, mert hátrahagyták ezeket az embereket.

Mohos Máté

(Hasonló témájú cikkeket a 168 Óra aktuális lapszámában olvashatnak.)

(Kiemelt kép: afgánok sétálnak egy elkerített folyosón, miután átkeltek Pakisztánba a pakisztáni-afganisztáni határátkelőhelyen Chamanban 2021. augusztus 27-én. Fotó: AFP)