Elon Musk is az emberi jogok védelméért adható Szaharov-díj jelöltjei között

Az Európai Parlament illetékes szakbizottságai csütörtökön kiválasztották az emberi jogok, valamint a szólás- és gondolatszabadság védelméért odaítélhető Szaharov-díj három idei döntősét, akik között Mahsza Amini és az Élet és Szabadság elnevezésű mozgalomban aktív iráni nők, nicaraguai emberi jogi aktivisták, valamint az abortusztilalmat ellenző aktivisták szerepelnek.

2023. október 12., 18:14

Szerző:

Az uniós parlament csütörtöki tájékoztatása szerint az EP külügyi bizottsága, annak emberi jogi albizottsága és a fejlesztési EP-bizottság szervezésében tartott ülésen szavaztak a Szaharov-díj idei döntőseiről.

A rendőri intézkedés közben meghalt fiatal iráni kurd nő, Mahsza Amini és az Élet és Szabadság elnevezésű mozgalomban aktív iráni nők jelölését az Európai Néppárt (EPP), a Szocialisták és Demokraták (S&D) és a Renew Europe képviselőcsoport támogatta. 43 EP-képviselő nicaraguai emberi jogi aktivistáknak, Vilma Núnez de Escorciának és Rolando José Álvarez Lagos katolikus püspöknek adná a díjat.

Az Európai Baloldal a nőknek az ingyenes, biztonságos és legális abortuszhoz való jogáért küzdő aktivistáknak, Justyna Wydrzynska lengyel, Morena Herrera salvadori és Colleen McNichols amerikai emberi jogi jogvédőket díjazná az EP Szaharov-díjával.

Idén a díjra jelöltek között volt még Marzia Amiri, Paraszto Hakim és Matiullah Vesa afgán aktivisták, akik az afganisztáni oktatás előmozdításán fáradoznak, továbbá Grúzia Európa-párti népe és Nino Lomzsarija grúz ügyvéd, Elon Musk amerikai üzletember, valamint Vanessa Nakate ugandai klímaaktivista.

Az európai parlamenti képviselők és képviselőcsoportok minden év szeptemberében állítanak jelölteket a Szaharov-díjra. A győztest az Európai Parlament házbizottságaként működő Elnökök értekezlete választja ki októberben, az EP strasbourgi plenáris ülésén. A díjat várhatóan december 13-án, Strasbourgban adják át.

A Szaharov-díjat 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben. A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov orosz fizikus nevét viselő díjra a parlamenti frakciók vagy legalább 40 képviselő ajánlhat jelöltet. A díjjal 50 ezer euró (mintegy 20 millió forint) jutalom jár.

(Kiemelt kép: tüntetők New York-ban 2023. szeptember 19-én Mahsa Amini halálának egyéves évfordulója alkalmából megtartott demonstráción. Fotó: Ali Khaligh / Közel-Kelet képek via AFP)