Biden háborús bűnösnek nevezte Putyint – a Kremlnek nem igazán tetszett

A Kreml megbocsájthatatlannak nevezte a kijelentést.

2022. március 17., 06:49

Szerző:

Háborús bűnösnek nevezte Vlagyimir Putyint Ukrajna megtámadása miatt Joe Biden amerikai elnök szerdán újságíróknak nyilatkozva. Az orosz államfői hivatal szóvivője reagálásában azt mondta, hogy a kijelentés megbocsáthatatlan.

Putyin, „úgy gondolom, háborús bűnös”

– jelentette ki Biden a Fehér Házban tartott egyik rendezvényen. Az amerikai elnök egy szerdai beszédében arról is szólt, hogy orosz csapatok kórházakat bombáztak és orvosokat ejtettek túszul. Egyben további segítséget ígért Ukrajnának az orosz haderővel szembeni harcához.

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője később azzal pontosította az amerikai elnök nyilatkozatát, hogy Biden „a szívéből szólt”, ugyanakkor egy külön jogi eljárás alapján lehet meghatározni, hogy Putyin megsértette-e a nemzetközi jogot, és követett-e el háborús bűncselekményeket. Hozzátette, hogy az amerikai külügyminisztériumban már folyik ilyen vizsgáltat.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője reagálásában elfogadhatatlannak és megbocsájthatatlannak nevezte Biden Putyinnal kapcsolatos kijelentését. Azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy „az ő bombáik emberek százezreit ölték meg világszerte”. Biden szerdán további egymilliárd dolláros katonai segélyt is megígért Ukrajnának. Ez egyebek között mintegy 800 légvédelmi és 9000 páncéltörő eszközt és 7000 kézifegyvert foglal magában.

(Kiemelt képünk:  Joe Biden amerikai elnök (balra) az amerikai mentőterv végrehajtásáról szóló megjegyzések közben a washingtoni Fehér Ház állami ebédlőjében 2021. március 15-én, és Vlagyimir Putyin orosz elnök, amint ő és török kollégája közös sajtónyilatkozatot tartanak a moszkvai Kremlben folytatott megbeszéléseiket követően 2020. március 5-én. Fotó: Eric BARADAT and Pavel Golovkin / AFP)