Joe Biden bevallotta: nem úgy gondolta, amit mondott a Facebookról
Pálfordulás vagy kifejtés?
Joe Bident múlt héten kérdezték arról az újságírók, hogy mit gondol a techcégek közösségi oldalain a koronavírusról szóló dezinformációk terjedéséről. Az amerikai elnök akkori kijelentése, hogy a közösségi platformok embereket ölnek, sokaknál kiverte a biztosítékot. Az amerikai elnököt most újra betalálták az újságírók a kérdéseikkel a hétfői sajtótájékoztatóján. Az elnök ezúttal jobban kifejtette, mit is gondolt pontosan – írta a CNBC.
„Nem a Facebook öli meg az embereket, az a 12 ember, aki dezinformációt terjeszt. Aki rájuk hallgat, sérül tőle. Ez öli meg az embereket. A rossz információ”
– mondta Joe Biden, hozzátéve: „Remélem, a Facebook, ahelyett, hogy személyes támadásnak veszi azt, hogy én valahogy arra utalok, embereket ölnek meg, inkább csinálnak valamit a dezinformációval, a felháborító dezinformációval a vakcinával kapcsolatosan. Erre gondoltam.”
Korábban írtunk róla, az elnök szerint a platformok nem tesznek eleget az oldalakon megjelenő koronavírus-járvánnyal kapcsolatos álhírek ellen, a félretájékoztatás miatt pedig emberek halnak meg. Ahogy akkor fogalmazott: „Embereket ölnek meg. Úgy értem, tényleg. Nézze, a járvány a be nem oltottak között van, és ők ölik meg az embereket.” A vádakra a legnagyobb közösségi média-óriás, a Facebook is reagált. A techcég nem értett egyet a vádakkal, de a Fehér Ház sajtótitkára felszólította a platformot, hogy gyorsabban lépjen fel a káros és erőszakos bejegyzések eltávolítása érdekében.
(Kiemelt kép: Joe Biden amerikai elnök beszédet mond a Fehér Házban, 2021. július 19-én. Fotó: Saul Loeb / AFP)