XXI. századi Japán: pár órával az akasztásuk előtt tudják meg, hogy vége
Japán halálraítéltek beperelték az államot, mert embertelennek tartják kivégzésük körülményeit.
Pert indított két halálraítélt a japán állam ellen, mert embertelen bánásmódnak tartják, hogy pusztán pár órával a kivégzés előtt közlik velük, mikor kell meghalniuk – közölték ügyvédeik pénteken. Az MTI szerint a két halálraítélt a gyakorlat megváltoztatását követeli a bíróságon és kártérítésre is igényt tart.
Emberi jogi szervezetek hosszú ideje bírálják a szigetország gyakorlatát, miszerint az elítéltek csak az utolsó órákban tudhatják meg, mikor végzik ki őket. Japánban a halálos ítéleteket egyébként a mai napig akasztással hajtják végre.
A két halálraítélt az oszakai bíróságon indított pert az állam ellen és arra hivatkoznak, hogy a párórás határidő arra sem ad nekik lehetőséget, hogy kifogást emeljenek a kivégzés végrehajtása ellen, ezért a módszer megváltoztatását és 22 millió jen (mintegy 60 millió forint) kártérítést követelnek.
„A halálraítéltek minden nap úgy kelnek fel, hogy lehet, az lesz az utolsó napjuk. Ez rendkívül embertelen” – mondta Ueda Jutaka, az egyik felperes jogi képviselője. Ueda szerint:
semmilyen törvény nem írja elő, hogy az elítéltek csak pár órával a kivégzés előtt tudhassák meg az ítéletvégrehajtás időpontját, és szerinte ez a gyakorlat a japán büntető törvénykönyvet is sérti.
A fejlett, iparosodott demokráciák közül Japánban és az Egyesült Államokban létezik halálbüntetés. A szigetországban jelenleg 112 halálraítélt ül siralomházban, de két éve egyetlen embert sem végeztek ki. A japán közvélemény döntő többsége támogatja a halálbüntetést, amelyet a legtöbb esetben gyilkosokra szabnak ki.
(Kiemelt kép: Légi felvételen a Tokiói Fogház látható a tokiói Katsushika kerületben, Tokióban 2018. július 26-án. Az Aum Legfelsőbb Igazság szekta egykori vezetőjét, Shoko Asaharát és hat követőjét 2018. július 6-án kivégezték a tokiói metróban 1995-ben elkövetett halálos gáztámadásban és más bűncselekményekben játszott szerepükért. További hat korábbi vezetőt, köztük Yasuo Hayashit 2018. július 26-án végezték ki a tokiói, nagoyai és sendai fogdákban. Kivégezték az eseményekkel kapcsolatban halálra ítélt rabokat. Fotó: Kaname Yoneyama / The Yomiuri Shimbun via AFP)