Izraelben már a lakosság 10 százaléka megkapta a vakcinát
Kevesebb mint két hét alatt majdnem egymillió ember kapta meg a vakcinát Izraelben. A The Times of Israel szerint az oltás gyors terjesztéséhez hozzájárult a hatékony közösségi rendelőhálózat, valamint az is, hogy a politikusok egyöntetűen biztatták a népet az oltásra.
A 9,3 milliós országban a világon elsőként érte el az oltottság a 10 százalékot. Az országban a Pfizer vakcináját használják. Az eddigi adagok 41 százaléka 60 évnél idősebb lakosoknak jutott. Mellettük az egészségügyiseket, a biztonsági szektorban dolgozókat, és a krónikus betegeket helyezték előre az oltási listán.
"Reméljük, hogy az egész világ modellje leszünk" - mondta múlt vasárnapi sajtótájékoztatóján Arnon Afek, a Tel-Aviv melletti Síba kórház igazgatóhelyettese, az egészségügyi minisztérium volt főigazgatója.
Azt, hogy ilyen gyorsan szereztek be ilyen sok oltást az is segítheti, hogy Izrael többet költ vakcinánként több országnál is: Míg az EU dózisonként 14,8 dollárért vásárolt oltóanyagot a Pfizertől, az USA pedig 19,5-ért, a közel-keleti ország 30 dolláros áron jutott hozzá az adagokhoz.
(MTI)