Izrael csapdában

Néhány héttel a választások előtt a felmérések a Likud fölényes győzelmét jósolták, Netanjahu 36-37 képviselőre számított (a kneszet 120 képviselője közül). De a „vagy Cipi, vagy Bibi” (Netanjahu beceneve) nagy hatással volt főleg a baloldaliakra és a nőkre. A választások éjszakáján kiderült: megtörtént az, amit senki sem hitt. A Kadima behozta és felül is múlta a Likudot: 28 képviselőre tett szert a Likud 27 mandátumával szemben. Cipi Livni tehát joggal állíthatta, hogy győzött. Azt is lehet mondani, hogy példa nélküli győzelmet aratott.

Netanjahu a Likudhoz gyorsan hozzászámolta a szélsőjobboldali és az ultraortodox pártok mandátumait, és kijelentette: a jobboldal többséget szerzett, tehát ő lesz Izrael miniszterelnöke. A maga szempontjából ő is győzött.

Szépséghibák

És van egy harmadik győztes is. Az „izraeli Jörg Haider”, Avigdor Lieberman Otthonunk Izrael (Bejtenu Jiszrael) nevű pártja a harmadik helyen végzett: 15 képviselője lesz, megelőzve Izrael mindenkori vezető pártjainak egyikét, a Munkapártot (13 mandátum). Lieberman lehet tehát a „királycsináló”: tőle függ, ki kerül végül hatalomra. Ugyanis a győzelemnek Livni és Netanjahu esetében is van szépséghibája.

Livni a legnagyobb parlamenti párt vezetője ugyan, de aligha tud kormányt alakítani. „Természetes” partnerével, a Munkapárttal, a baloldali Mereccel együtt sem képes megszerezni 45-nél több képviselő támogatását, márpedig a többséghez legalább 61 kell.

Milyen többség!

Netanjahu rendelkezésére áll ugyan az összevont jobboldali és ultraortodox többség – ám ez a többség még őt is megfélemlíti. Össze kellene állnia tudniillik az Otthonunk Izraellel, amely meg akarja fosztani az arab kisebbség tagjait izraeli állampolgárságuktól; a szélsőjobboldali Nemzeti Egyesüléssel, amely a megszállt területek bekebelezését hirdeti; az ultraortodox Sasz párttal, amely klerikális törvényhozást javasol (és amelynek szellemi vezetője, Ovadja Joszef mellesleg „a sátán fiainak” nevezte a sok oroszországi bevándorlót tömörítő Otthonunk Izrael pártot).

Netanjahu tudja, hogy egy ilyen kormány biztosan viszályba keveredne Izrael szomszédaival, és nemzetközileg elszigetelné magát – ezért nem kíván egy csakis jobboldali pártokból álló kormány élén állni. Egyébként már a választások előtt figyelmeztet: „Lehet, hogy győzni fogunk, és mégsem tudunk majd kormányozni.” Ezt abban a reményben mondta, hogy szavai meggyőzik a jobboldali szavazókat: voksukat a Likudnak, nem pedig valamelyik szélsőjobboldali pártocskának adják. Más szóval, a Likuddal és nem az „összesített jobboldal” nevében akart győzelmet aratni. A választások utáni győzelmi jelentése korábbi koncepciójának vereségét szeretné feledtetni.

Kétéves rotáció

A cseppfolyós helyzet úgy kívánta meg, hogy Livni is, Netanjahu is már a választások éjszakáján belekezdett a koalíciós partnerek keresésébe. Livni találkozott Liebermannal, és megállapodtak, hogy „van, miről beszélni”, De Netanjahu is találkozott Liebermannal, aki azt mondta, hogy „nem zár ki semmilyen lehetőséget”. Lieberman Eli Jisaj Sasz-vezetővel is találkozott, és egy jobboldali kormány szükségességében állapodott meg vele; de Jisaj Livnivel is tárgyalásokba bocsátkozott. Netanjahu is, Livni is szeretné a Munkapártot bevonni a kormányba, ám a Munkapárt – amely legsúlyosabb vereségét szenvedte el történelme során – ellenzékbe akar vonulni, és semmiképpen sem csatlakozik olyan kormányhoz, amelyben a Lieberman-párt is részt vesz. Felmerült egy széles Kadima–Likud-koalíció lehetősége is, két-két éves „rotációval” a miniszterelnöki székben Livni és Netanjahu között, de ezt egyelőre mindkét érintett elutasítja.

Helycserék

A koalíciós tárgyalások tehát egy bonyolult mozaikra hasonlítanak, ahol minden részecske akármelyik másik mellé kerülhet. Ennek alapvető oka, hogy a múlttal ellentétben – amikor is a kormánykoalíció élén egy domináns párt állt, amelyhez a kisebb partnereknek alkalmazkodniuk kellett – ezúttal négy közepes nagyságú és több kisebb párt került a parlamentbe.

Ennek következtében bármilyen koalíció alakul majd, minden vezető párt kisebbségben lesz a többi, egymással is a legtöbb kérdésben ellentétes álláspontot képviselő partnerrel szemben. Emiatt a legnagyobb (de a kormányban mégis kisebbségben lévő) párt állandóan és könnyen zsarolható lesz. Akár Livni alakít kormányt, akár Netanjahu, a kabinet nem lesz képes következetes politikát folytatni sem a biztonsági kérdésekben, sem a palesztinokkal vagy a szíriaiakkal folytatott tárgyalásokon, sem a gazdasági válság kezelésében. Ez korántsem csak izraeli belpolitikai kérdés: e folyamatnak a palesztin–izraeli (és az általánosabb arab–izraeli) kapcsolatokra gyakorolt hatása a nemzetközi élet sok szegmensét befolyásolhatja.

Majd minden megfigyelő egyetért abban, hogy a választások olyan helyzetet teremtettek, amikor is a legfőbb kérdés nem is az, ki alakít kormányt és kivel, hanem hogy meddig tud kormányozni. Valószínű, hogy az izraeli választópolgároknak rövid idő múlva újra az urnák elé kell járulniuk.