Iráni fegyverszállítmányt foglaltak le a franciák

Jemeni lázadóknak szánt iráni gépkarabélyok, géppuskák és tankelhárító rakéták ezreit foglalták le január 15-én francia haditengerészeti egységek az Ománi-öbölben – közölte csütörtökön az amerikai haderő közel-keleti térségért is felelős középső parancsnoksága (CENTCOM).

2023. február 2., 21:53

Szerző:

Bár Irán tagadja, hogy köze volna a fegyverszállítmányhoz, a CENTCOM által közzétett felvételek szerint a harceszközök hasonlók voltak a térségben lefoglalt – Teheránhoz köthető – más szállítmányokban találtakhoz. A küldemény több mint háromezer gépkarabélyt, 578 ezer lőszert, valamint 23 - indítócsőből kilőhető - páncéltörő rakétát tartalmazott. 

Nasszer Kanaáni iráni külügyi szóvivő visszautasította azt a feltételezést, hogy Teherán állna a jemeni húszi felkelőknek szánt fegyverszállítmányok mögött, politikai indíttatásúnak nevezve ezeket a vádakat. Irán ENSZ-képviselete az AP amerikai hírügynökségnek eljuttatott állásfoglalásában hangsúlyozta, hogy Teherán betartja a világszervezet Biztonsági Tanácsának Jemen ügyében hozott határozataihoz, amelyekkel egyebek között fegyverembargót vetettek ki a síita húszi lázadókkal szemben. 

Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán támogatását élvező húszik, valamint a Szaúd-Arábia és más arab országok által támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz - a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz - hű erők között. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormányerőket támogató arab koalíció. Az ENSZ humanitárius katasztrófaként értékeli a konfliktust, amely az éhínség szélére sodorta az ország lakosságát.

(Kiemelt képünk: A síita húszi felkelők elől külföldre menekült Abed Rabbo Manszúr Hádi megbuktatott jemeni elnök támogatói fedezékbe vonulnak a húszi fegyveresekkel való összecsapások közben Ádenben 2015. július 14-én. Áden kikötővárosban több mint három hónapja dúlnak a harcok a lázadók és a Dél-Jemen függetlenségéért harcoló katonák és önkéntesek között. Fotó: MTI/EPA)