Indul a filmfesztivál a Városháza előtt

Ha július, akkor filmfesztivál a Rathausplatzon. Az idén július 2-től 65 estén át élvezhet a közönség negyven komolyzenei filmet. A csillagos ég alatti, a gyönyörű épület előtti zenés este persze nem csak a muzsika és a tökéletes előadások élvezetét nyújtja: az idén is ínyencségekkel várják a térre kitelepült vendéglátók a különböző országok ételeit szívesen kóstolókat.

2011. június 29., 18:00

Június utolsó napjaiban javában tartanak az előkészületek a téren, már állnak a csinos alpesi házak, szállítják a felszerelést, épül a színpad, készítik a széksorokat, s mint mindig, van közönsége a hatalmas vászon felemelésének is. Elsőként a rögtönzött éttermek nyitnak, néhány nappal a vetítések megkezdése előtt – az idén is csinos és szinte teljes teret takarja a sátor, így nem feltétlenül kell megfutamodni egy kis eső elől.

Július 5-én és 6-án az éppen csak megkezdődött filmfesztivál szünetel: ekkor a téren a zsidó sportfesztivál, a Makkabi megnyitóját tartják. Maga a rendezvény július 6-án lesz, az előző nap az előkészületeké. A kaja-standok azonban ezekben a napokban is nyitva tartanak.

Az idei filmfesztivál kétségtelen „sztárja” két élő operaközvetítés. Július 8-án a müncheni opera Fidelio előadását láthatja egyenes adásban a tér közönsége, szeptember 3-án pedig, röviddel a filmfesztivál zárása előtt a Bécsi Állami Operaház nyitó előadását, Verdi Simone Boccanegráját közvetítik.

Ahogy minden évben, az idén is van súlypont-téma, illetve olyan zeneszerző, aki a középpontban áll. Értelemszerűen a 150 éve született Gustav Mahler és a száz éve elhunyt Liszt Ferenc művei dominálnak, de a szokottnál is több olyan filmet vetítenek, amelyben az idén hetven éves és színpadi debütálásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Placido Domingo énekel. A komolyzene világsztárjai – Anna Netrebko, Jonas Kaufmann, Herbert von Karajan, Gustavo Dudamel, Christian Thielemann – mellett világhírű táncosok is szereplői a vetített filmeknek, de a dzsessz nagyjainak szereplését megörökítő mozi is várja a közönséget. A részletes program a

honlapontalálható.