Indiában választási parfümöt dobott piacra egy ellenzéki párt

Így szeretnének véget vetni az országban uralkodó gyűlölködésnek. 

2021. november 10., 18:24

Szerző:

„A testvériség, a szerelem és a szocializmus illatát hordozó” parfümöt dobott piacra Indiában egy baloldali ellenzéki párt – az MTI értesülése szerint.

Az Uttar Prades államban működő Szamadzsvadi Párt vezetői úgy vélik: a huszonkét esszenciából álló illat  – utalva az államban 2022-ben tartandó parlamenti választásra – véget vet az országban uralkodó gyűlölködésnek. A párt csakis Uttar Prades államban működik, szociáldemokratának és a demokratikus szocializmus hívének vallja magát.
    

„Ha ezt használják, a levegőben lévő harag és gyűlölet elpárolog”

– jelentette ki a párt egyik helyi képviselője, Pusprádzs Dzsain, hozzátéve, hogy a 2024-es általános választásokra újabb, akkor huszonnégy esszenciából álló parfümöt terveznek forgalomba hozni.

A most bemutatott parfüm üvegcséje egyébként a párt színeiben, vörösben és zöldben pompázik, valamint kerékpár – a párt logója – is látható rajta. A párt vezetője, Ahilles Jadav, Uttar Prades állam korábbi főminisztere 2016-ban már piacra dobott parfümöt, amely – az állam négy nagyvárosa miatt – négy esszenciából állt.

Az Uttar Prades-i választások egyébként régóta India általános választásai főpróbájának számítanak:

az észak-indiai állam eddig már nyolc miniszterelnököt adott Indiának, a főminisztere pedig 2017 óta az országot kormányzó hindu nacionalista Bharatíja Dzsanata Párthoz (BJP) tartozó Jogi Aditjanat, akit egyébként sokan Narendra Modi, jelenlegi kormányfő lehetséges utódjának tartanak.

A körülbelül 230 milliós Uttar Prades India legnépesebb állama.

(Kiemelt képünk: A Chhath Pooja a lenyugvó és a felkelő Nap imádata, és Chhatti Mai (az erő istennője) tiszteletére rendezik. A fesztivál során a színes szárikba öltözött, ékszerekkel díszített nők felkeresik a folyók és tavak partjait, népdalokat énekelnek, megmártóznak a vízben és imádkoznak a Napistenhez. Fotó: EPA/JAGADEESH NV)