Fontos államban győzték le Modi indiai miniszterelnököt
Az illiberális visszaélésekkel vádolt indiai miniszterelnök, Narendra Modi pártja a Bharatíja Dzsanáta veszített a Kongresszusi Párt ellen a Karnataka államban tartott választásokon.
A Kongresszus Párt aratott kiütéses győzelmet India Karnataka államában, a május 12-i regionális választáson, tette közzé a Guardian. Az ellenzék ekkora arányú győzelme nagy fejfájást okozhat India szélsőjobboldali miniszterelnökének, Narendra Modinak és a kormányzó Bharatíja Dzsanáta Pártnak (BJP) is.
Karnataka állam lakossága jóval több mint Nagy-Britanniáé, a 65 milliós állam kormányzatának elveszítése pedig azt mutatja, a hindu nacionalista Modi jóval erősebb ellenzéki kihívással nézhet szembe mint a múltban. Karnatakát a BJP csak 2018-ban hódította el fő riválisától, az Indiát megalapító Mahátma Gandhi által alapított és a több mint 1 milliárd lakosú országot évtizedekig kormányzó kongresszusiaktól.
Most a Kongresszus szóvivője úgy fogalmazott, az állam lakossága „végül nemet mondott a kormány megosztó, embereket egymás ellen uszító politikájára.”
Az eredmény különösen aggasztó lehet Modi számára azért is, mert a harmadik ciklusa elnyerésére készülő miniszterelnök személye köré építette a BJP a helyi kampányát, a párt több mint 9 ezer nagygyűlést tartott az államban, ez azonban mégsem votl elég a győzelemhez.
Különösen nagy felháborodást keltett azonban, hogy Modi hatóságai 2023 március 23-án letartóztatták a Kongresszus Párt képviselőjét, és a Gandhi család jelenleg legaktívabb politikusát, Rahul Gandhit is, amiért a hindu nacionalista miniszterelnököt és kormányát „tolvajok gyülekezetének minősítette”. A BJP szerint a fő tisztségviselő gyalázása büntetőjogi kategória, Rahul Gandhi azonban úgy fogalmazott, kiáll kijelentései mellett.
A rács mögé kerülő Gandhi-dédunoka pedig, úgy tűnik, Karnataka lakosságának is elég erős kép volt, amellett, hogy az ország gazdasági teljesítménye és az életszínvonal szintjén is jelentősen csökkent Narendra Modi vonzereje is - írja a londoni lap.
(Kiemelt kép: az indiai Kongresszus Párt támogatói győzelmüket ünneplik Narendra Modi pártja felett Bengaluruban, Karnataka államban, 2023. május 13-án. Fotó: Manjunath Kiran / AFP)