Így öl az előítélet és az állami erőszak
Kalief Browderrel szinte minden rossz megtörtént, amit csak el lehet képzelni, az amerikai álom és az afroamerikai tinédzser rövid élete egymásnak szöges ellentéte.
Történelmi pillanat volt a napokban, amikor New York állam 3,3 millió dollárt volt kénytelen fizetni a fiú családjának Kalief szenvedése miatt.
Mindez azonban neki és anyjának már kevés vigaszt nyújt, Kalief és Venida Browder is meghalt már. Hogy érthető legyen a sok tanulságot ugyan nem hordozó tragédia, és az azt követő, a Fehér Házig nyúló történet, Kalief életét ismerni kell.
Kalief Browder 1993-ban született a főként feketék lakta New York-i Bronxban. Kiskorában a gyámhivatal nevelőszülőknél helyezte el, mivel kábítószerfüggő édesanyja nem tudott gondoskodni róla. Nevelőanyja, Venida Browder nagy tapasztalattal rendelkezett az örökbefogadás terén, összesen 34 gyermeket nevelt fel sikeresen élete során. Kalief kiskorában is sokan voltak a bronxi állatkert közelében lévő, kétemeletes téglaházban, gyerekzsivajtól volt hangos a ház.
Kalief a szegény körülmények és hányattatott sorsa ellenére jól tanuló, boldog gyerek volt. Imádott rosszalkodni, minden buliban benne volt a haverjaival. Egyszer ellopták egy pékség kamionját, hogy furikázzanak vele egy kört. Mivel nem tudtak vezetni, belekoccantak egy másik autóba, de mire visszavitték volna, a rendőrség elkapta őket, a 16 éves fiatal ellen lopás és rongálás miatt indult eljárás. Kalief bűnösnek vallotta magát, és mivel New York államban akkor már szokás volt a fiatalkorúakat szinte minden esetben felnőttként bíróság elé állítani, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, próbaidőre bocsátották.
Kalief imádta Venidát, de hiányzott az apafigura az életből. Tudta, hogy örökbeadták, biológiai apja sosem foglalkozott vele, nem volt rá kíváncsi, ami nagyon megviselte. Apai minta híján, és kényszerből, hogy túléljen, ne kezdjenek ki vele az utcán, a Bronxban uralkodó két banda egyikének, a Bloods-nak (a másik a Crips) fogadott hűséget. Semmilyen bűntényben nem vett részt, ezt bandatagok is igazolták később.
2010. május 15-én Kalief és egy barátja egy házibuliból mentek hazafele az Arthur sugárúton, amikor egy rendőrautó leállította őket. Ekkor még nem sejtettek semmit, számtalanszor előfordult, hogy igazoltatták őket. A rendőrök által csak stop-and-frisk-ként aposztrofált eljárást több kritika is érte. Szinte kizárólag afroamerikaiakat vegzálnak ugyanis az utcán, folyamatosan igazoltatják őket, minden ok nélkül,.
A helyzet azonban most komolyabb volt, Kaliefet és barátját azzal vádolták, hogy elloptak egy hátizsákot. A feljelentést egy mexikói bevándorló, Roberto Bautista tette, aki ott ült a rendőrautó hátsó ülésén és bőszen mutogatott, hogy, igen, ők lopták el pár órája a testvére táskáját, amiben több ezer dollárnyi érték volt, többek között egy fényképezőgép és egy iPad. Mivel a fiataloknál semmiféle hátizsák nem volt, Bautista megváltoztatta vallomását, mondván nem is aznap, hanem két nappal korábban lopták el (a kihallgatások során a lopás időpontján folyamatosan változtatott a férfi, ami finoman szólva sem tette túl hitelessé a feljelentést, de ez kevéssé érdekelte az eljáró nyomozókat).
Kaliefnek a rendőr azt mondta, hogy beviszik kihallgatni, aztán hazamehet. Nem így lett. Nyilvántartásba vették őket, és másnap már meg is vádolták lopással és testi sértéssel. Mivel a korábbi ügye miatt próbaidőn volt, a családja nem hozhatta ki, pedig nagy nehezen összeszedték (szakosodott hitelintézôtôl és tartozásokra) a 10000 dolláros óvadékot. Nevelőanyja Kalief biológiai apját is megkereste, akinek akkoriban jól ment a sora, a férfi azonban egy fillért sem adott nekik, a szomszédok dobták össze – végül feleslegesen – a pénzt.
Kalief másnap már a hírhedt Rikers Island börtönbe került. Az 1932-ben alapított intézmény New York legnagyobbja, és legkegyetlenebbike is egyben. Az ott ülő csaknem 10 ezer rab 85 százaléka még csak várja az ítéletét.
De hogy mi is történt a 16 éves fiatallal az oroszlánbarlangban, az nehezen leírható.
Kaliefet már az elején figyelmeztette a többi rab, hogy farkastörvények uralkodnak, és az őrök is benne vannak, semmi értelme ellenállnia. Ha részt vesz „A programban”, nem esik bántódása. Ez azt jelentette, hogy az anyjától kapott pénzt és a neki járó ételt átadja annak, akinek mondják.
Kalief ellenállt, nem volt hajlandó részt venni benne. Azt is javasolták, csatlakozzon a bandájához, a Bloods-hoz. Kalief erre sem volt hajlandó, mondta, már kinőtt a baromságból, rájött, mit jelent egy bandában lenni, és ő nem akar senkit sem bántani, csak hagyják békén. A tinédzser azonban tudta, ez nem marad annyiban. Cellájában edzett, hogy elég erőt gyűjtsön.
Szüksége is volt rá, szinte napi szinten bántalmazták, ütötték, verték, rugdosták, az őrök pedig mindezt ölbe tett karral nézték. Szexuális erőszak is történt, ám erről Kalief nem beszélt a nyilvánosság előtt.
Egy később kiszivárogtatott videón is látszik, hogy csaknem 30 rab megy neki Kaliefnak, akiket két őr próbál leszedni róla. Erősítést nem kértek, sőt, egy darabig hagyták, hadd rugdossák a fiatalt.
Kalief egyszer megvédett egy másik rabot a veréstől, mégis őt tartották a verekedés kirobbantójának, ezért magánzárkába tették. Egy évet töltött egyhuzamban ott, a három éves ottléte alatt összesen két évet. Ez azt jelentette, hogy napi egy órát lehetett csak kint, 23 órát egy néhány négyzetméteres lukban töltött.
Kalief 2013 márciusában jelent meg a bíróság előtt, három évvel letartóztatása után. Ügyét folyamatosan halogatták, de arra senki sem tud választ adni, miért.
A bíró közölte, hogy ha bűnösnek vallja magát, elengedik, hiszen a kiszabható büntetést már így is letöltötte. A súlyos fizikai és lelki terroron nap mint nap áteső fiatalember mégis nemet mondott. Válaszát azzal indokolta, nem fog bevallani olyasmit, amit nem követett el. Ezután fél évet még a börtönben töltött, mire az ügyészség bármiféle magyarázat nélkül ejtette az ellene felhozott vádat.
Miután Kalief kikerült a börtönből, nem hagyta annyiban az ügyét. Nem akarta, hogy mással is megtörténhessen az, ami vele. Testvére segítségével felkerestek egy ügyvédet, aki ingyen vállalta a képviseletét. Nem kis feladatot válallt, a New York-i rendőrség, büntetésvégrehajtás és New York állam ellen indítottak keresetet.
Miközben ment a pereskedés, amiben Kaliefnak órákon át, hosszasan kellett ecsetelnie azt is, hogyan próbálta többször felakasztani magát a cellájában (mert a nyomozók, ügyészségi képviselők nem hittek neki és még a csomózási technikát is percekig elemeztették vele) Kalief próbált normális életet élni. Leérettségizett, egyetemre is felvették, kitűnő tanuló volt. A középiskola és egyetem mellett matekot tanított, hogy anyagilag segítse édesanyját.
Története hamar eljutott a sajtóhoz, a The New Yorker újságírója csinált vele interjút, portét írt róla. Az újságírót több show-ba hívták, lubickolt a frissen jött hírnévben, míg Kalief egy vagy két szereplést fogadott csak el, Rosie O'Donellel és Jay Z-vel beszélgetett, akikkel később is kapcsolatban maradt. Nem szeretett szerepelni, de ahogy a családjának mondta, tennie kell valamit, nem történhet meg mással is a borzalom.
Kalief továbbra is Bronxban élt, ahol a tévés szereplések és a cikk miatt sokan azt hitték, meggazdagodott. Többször megtámadták, egyszer hasba lőtték, máskor pengével vágták fel az arcát. A húsz éves fiatal kezdett összeomlani. Számos segítője volt az iskolában, anyja pszichiáterhez járatta, de ahogy fogalmazott, egy teljesen más ember jött ki a börtönből, az már nem az ő fia volt.
Kaliefnál gyógyszeres kezeléssel is próbálkoztak, ami nehéz volt beállítani, mert a börtönben töltött évek alatt félrekezelték. Terápiás segítséget nem kapott a magánzárka elviseléséhez, ám skizofréneknek felírt gyógyszert szedettek vele öngyilkossági kísérlete után. Az őrök kegyetlenkedéseiről egy róla készült dokumentumfilmben azt mondta, nem elég, hogy éheztették, de miközben megpróbálta felkötni magát, arra biztatták, hogy tegye meg végre.
Kaliefot nem tette volna boldoggá a perből származó esetleges kártérítés. Nem tudott aludni, szobája falát szétverte, volt, hogy napokig járkált fel-alá a négy fal között, mivel azt hitte, megint magánzárkában van. A per kezdete után látta, hogy házuk körül köröznek a rendőrautók, folyamatos felügyelet alatt voltak. Mindez a közösségi oldalakon és levélben kapott üzenetekkel, az utcai támadásokkal, a poszttraumás stresszel a végén teljesen paranoiddá tették a széllel szemben harcoló Kaliefot.
Kiengedése után nem sokkal megpróbált újra öngyilkos lenni, majd több hetet töltött egy pszichiátrián. Miután kijött, szeretett volna részt venni egy mentális betegeknek indított programban, amiben egy fiatalember kiviszi őket hetekre a természetbe, hegyet másznak, túráznak és csak élvezik az erdő csendjét. Kalief erre vágyott, ám a program újabb fázisa csak hat hónappal később indult. És ezt már nem élte meg.
2015. június 6-án reggel szétszaggatta az ágyneműjét és felkötötte magát a ház ablakában.Anyja találta meg az utcára kilógó élettelen testét.
Halála országos tüntetéshullámot gerjesztett. Életéről dokumentumfilm is készült, aminek Jay Z volt a producere. A család folytatta a nevében indított pert az állam ellen, amibe Kalief biológiai apja is becsatlakozott, pénzt remélve. Ez nagyon megviselte a családot, Venida Browder nem tudta megemészteni a történteket, 2016-ban szívelégtelenségben elhunyt.
Kalief halála után az akkori elnök, Barack Obama megszüntette a fiatalkorúak magánzárkába zárását. A Kalieffel történtek eredményeként New York kormányzója, Bill de Blasio 2017-ben elrendelte, hogy tíz éven belül zárják be a Rikers Island börtönt. A családnak pedig a napokban igazságot szolgáltattak: New York államnak 3,3 millió dollár kártérítést kell fizetnie Browderéknek a fiatallal szembeni igazságtalanságokért.
