Húsz év sötétség

Az olajba mártott égő rongy értékelhető világosságot nem ad, viszont nagyon büdös. A gyertya drága, és akkor is csak három óra hosszat ég, ha szappannal dörzsölik be – avatja be az újságírókat a húsz év alatt kipróbált túlélési technikákba Mása néni. Televíziója van, hogyne volna, egészen új, egyszer vették ki a dobozból. Egy órát működött, aztán elment az áram, és soha többé nem jött vissza. Hogyan is jött volna, amikor másnap reggelre eltűnt az összes villamosvezeték Guszevkában.

A tehetősebb falusiak saját – persze használtan vett - generátorukkal ügyeskednek. De a mai benzinárak mellett azzal is csak az ünnepeken lehet valamire való világosságot csinálni, tv-t hetenként egyszer néznek, akkor is legfeljebb egy órát. Így is nagyon sokba van. Az áram nélküli élet Guszevkában legalább háromszor drágább, mint másutt, ahol élvezik a villamosítás áldásait. Persze nem muszáj tévézni – mondja Alekszandr, - de már úgy is olyanok vagyunk, mint a vadak: sötétben ülünk, és hetente egyszer mosakszunk. Guszevkában persze nincs víz: nyáron a folyóról hozzák, télen a havat olvasztják fel.

A szovjet időben Guszevkát az erdőgazdaság látta el árammal. A peresztrojka idején a gazdaság tönkrement, a transzformátort elvitték, a fosztogatók egy éjszaka alatt leszerelték az összes kábelt. Az emberek tüntettek, éhségsztrájkoltak a városi hivatalok küszöbén, levelek százait írtak Moszkvába, kérték a hatóságokat, hogy adják vissza az áramot, óvják meg a települést. Vagy öt évig lázadtak, aztán belefásultak. Az egykor jó helynek számító Guszevka haldoklik. A fiatalok, akik megelégelték a barlangi körülményeket, elmenekültek, az idősebbek elköltöztek a gyerekeihez, csak az maradt, akinek nincs hová mennie. Ők harcolni a fényes jövőért nem tudnak, minden erejükkel a túlélésre koncentrálnak. Csak Fionov apó nem adta fel – mesélték az újságíróknak. - Ül a petróleumfőző mellett Medvegyev elnök képe alatt, és gondolatátvitellel próbálja a Kremllel Guszevka sorsát tudatni.