Iskolákban is oltanak Horvátországban

A korábbi bejelentésektől eltérően egyelőre úgy tűnik, a pedagógusok tesztelése nem lesz kötelező.

2021. augusztus 23., 16:24

Szerző:

Önkéntes alapon egyes iskolákban is oltanak majd Horvátországban a koronavírus-ellen a szeptember 6-án kezdődő tanévben – közölte hétfőn Ivana Pavic Simetin, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatóhelyettese, írja az MTI. Hozzátette: főleg a középiskolák végzős tanulóinak lesz erre lehetőségük, valamint az egészségügyi- és vendéglátóipari szakközépiskolák diákjainak. „Az oltás önkéntes, nem kötelező a gyerekek számára. De így, hogy az iskolákban lehetőség lesz a tömeges oltásra, a gyerekek és a szüleik könnyebben hozzáférhetnek a vakcinához” – hangsúlyozta.

Az oktatási minisztérium közlése szerint a tavalyi évhez hasonlóan hagyományos módon kezdődik a tanév. Várhatóan csak ötödik osztály felett kell majd maszkot hordaniuk a tanároknak és a diákoknak az osztálytermekben, az általános iskolák alsó tagozatosai számára pedig csak a közös helyiségekben lesz kötelező a maszkviselés. Engedélyezik szeptembertől a fakultatív és pótórák jelenléti megtartását is, az elmúlt tanévben erre csak online volt lehetőség. A korábbi bejelentésektől eltérően egyelőre nem lesz kötelező a pedagógusok tesztelése.

(Kiemelt kép: Maszkot viselő gyerekek érkeznek egy zágrábi iskolába 2020. szeptember 7-én. Fotó: Denis Lovrovic / AFP)