Hollandiában emberiesség elleni bűncselekmények miatt eljárást indítanak egy szíriai férfival szemben

Emberiesség elleni bűncselekmények, köztük kínzás és nemi erőszak gyanújával pénteken letartóztattak a hollandiai Druten városában egy szíriai férfit.

2023. december 8., 15:05

Szerző:

Az 55 éves férfi a gyanú szerint 2013-ban és 2014-ben a szíriai Szalámijában egy kormánypárti félkatonai szervezet egyik kihallgató egységét vezette, amikor a feltételezett bűncselekményeket elkövette. Az ügyészség szerint a milícia a szíriai hadseregnek végzi a „piszkos munkát”.

A férfinak 2021 óta volt ideiglenes tartózkodási engedélye Hollandiában, és tavaly költözött a kelet-hollandiai településre. A holland rendőrség különleges egysége bejelentést követően bukkant a nyomára.

December elején a hollandiai ügyészség közölte: 17 év börtönbüntetést kér egy háborús bűnökkel gyanúsított szíriai-palesztin menedékkérőre, akit azzal vádolnak, hogy egy szíriai kormánypárti milícia tagjaként háborús bűnöket követett el. A 35 éves, Musztafa A. néven azonosított férfi 2020-ban kért menedéket Hollandiában. Tavaly vették őrizetbe a hatóságok, miután a bevándorlási hivatal arról kapott bejelentést, hogy annak idején civileket fogott el és kínzott meg Szíriában.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: ALAIN JOCARD / POOL / AFP)