Hogy mi van?

Azt állítja a Fidesz-sajtóiroda közleménye,
hogy „a politikai hisztéria folytatódik. A szélsőbaloldali erők után a szélsőjobboldali erők is kivonultak a Szabadság térre, hogy indulatokat keltsenek. Magyarország azonban egyik szélsőségből sem kér. A magyarok ismét a nyugalomra szavaztak, és nem kérnek azokból, akik nyomában csak erőszak és gyűlölet jár.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy szélsőjobboldaliak valóban jártak ugyan a Szabadság téren csütörtökön, de szélsőbaloldaliak sem akkor, sem előtte. Akik hetek óta tiltakoznak (nem erőszakkal, hanem békésen) a megszállási emlékmű építése ellen, a kordonok ismételt lebontásával arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a kormány a társadalom megkérdezése nélkül emel olyan emlékművet, amelynek az az üzenete, hogy Magyarország 1944-ben a németek áldozata volt. Holott egyben a szövetségese is, minden értelemben. Ha ezt csak „szélsőbaloldaliak” gondolják így, akkor nagyobb a baj, mint bárki gondolná.

Azt állítja Körmendy Zsuzsanna
a Magyar Nemzet vezércikkében (a Szabadság téri emlékmű építése elleni tiltakozásról), hogy „az ellenzék képtelen belenyugodni vereségébe, és ezért egy időtlenített kampány részeként csökönyösen kitart amellett, hogy a kormány kvázi dicsőítő szándékkal állít emlékművet a megszállásnak”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy sem a tiltakozó kampány résztvevői, sem a vereségébe beletörődni képtelen ellenzék nem állította soha, hogy a kormány szándéka a német megszállás dicsőítése, csupán azt, hogy a tervezett emlékművel elmosnák a Horthy-rendszer és a deportálásban részt vevők felelősségét a bekövetkezett nemzeti tragédiában. Jellemző egyébként, hogy az emlékmű felállításáról szóló kormányrendelet 2013. december 31-én a következő címmel jelent meg: „A Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről”. Az akkor elkezdődött tiltakozások nyomán azonban nyilván érezték, hogy a „német megszállásnak emléket állító” kifejezés enyhén szólva is félreérthető, és 2014. február 19-én új kormányhatározatot tettek közzé, amelynek címében már az szerepel, hogy „Magyarország német megszállása áldozatainak” állítanak emléket. Ami egyébként már rendben volna, csak az nem mindegy, milyet. De hátha a tiltakozások hatására nemcsak a kormányhatározat címét módosítják, hanem az emlékművet is.

Azt is állítja a vezércikk,
hogy „a német megszállás áldozatainak azok nem akarnak emléket állítani, akik titokban vagy nyíltan azt akarják elhitetni a világgal, hogy Magyarország a náciknál is nácibb, a fasisztáknál is fasisztább volt. Hogy itt áldozatok nem is voltak, csak kollaboránsok. Ennek jegyében üzent a magyar kormánynak az amerikai nagykövetség, nagy aggodalmában történelmi tényeket negligálva.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy senki nem akarja elhitetni a világgal, hogy Magyarország nácibb volt a náciknál, mint ahogy azt sem, hogy itt áldozatok nem is voltak, csak kollaboránsok. Az amerikai nagykövetség pedig semmilyen történelmi tényt nem negligált, és közleményében mindössze egy fél mondat szerepel a történelemről, imigyen: „Náci erők és magyar szövetségeseik magyar zsidókat, romákat és egyéb kisebbségeket gyűjtöttek egybe és deportáltak.” Tessék már megmondani, mi nem igaz ebben és mi van itt negligálva. A helyes megfejtéseket a Magyar Nemzet szerkesztőségében várják.

Azt állítja a Magyar Nemzetben Antal Zsolt,
a Nézőpont Intézet médiaelemzője (az EBESZ választási megfigyelőinek jelentését bírálva), hogy eltúlzott és félrevezető az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet véleménye, amely szerint „a politikai pluralizmust aláássa a Fideszhez köthető üzletemberek közvetlen vagy közvetett tulajdonában lévő médiacsatornák egyre növekvő száma, valamint az, hogy az állami hirdetési kiadások e médiacsatornákhoz folynak be”. A szerző a kormányzati elfogultsággal nem vádolható Mérték tanulmányára hivatkozva azt írja, hogy az állam részesedése a hirdetési piacon nem különösebben jelentős, és az Orbán-kormány alatt nem is nőtt.

Ezzel szemben a tény az,
hogy a Mérték elemzése szerint az állam piactorzító szerepe egyre erőteljesebbé vált az elmúlt években: 2008-ban például az akkori kormányhoz közel álló Népszabadság hirdetéseinek 14%-a származott az államtól, 2012-ben viszont a mostani kormányhoz közeli Magyar Nemzet reklámbevételeinek 44%-a. 2008-ban az ingyenes, akkor még svéd tulajdonban álló Metropol hírújság hirdetéseinek 13%-át kapta állami intézményektől, 2012-ben a Simicska Lajoshoz közeli kiadó már 49%-ot. Vagy például a rádiós piacon a Fideszhez közeli tulajdonosok Class FM-je és Music FM-je vitte el az összes állami reklámköltés háromnegyedét, a közterületi reklámpiacról most nem is beszélve. Így túloz az EBESZ.