Hívatlan vendég érkezett Oroszországba
Oroszországban regisztrálták az első majomhimlős fertőzöttet - közölte kedden az orosz fogyasztóvédelmi és egészségügyi felügyelet (Roszpotrebnadzor).
A hatósági tájékoztatás szerint a betegséget egy fiatalembernél fedezték fel, aki európai körútról tért haza. A fertőzés veszélye másokra nézve korlátozott – derült ki a beszámolóból.
„A betegség enyhe formában zajlik. Nincs életveszély”
– tájékoztatott a felügyelet.
A majomhimlő egy vírusos betegség, amely influenzaszerű tüneteket és bőrelváltozásokat okoz. Afrika egyes részein állandó járványos betegség. A hatóságok ajánlják, hogy aki majomhimlőgyanús tüneteket észlel magán, mielőbb forduljon orvoshoz. A közelmúltban több mint 50 olyan országból számoltak be majomhimlős esetekről, ahol a kór nincs állandóan jelen, a megerősített fertőzöttek száma meghaladja a 7600-at – írta jelentésében a Reuters hírügynökség.
(Kiemelt kép: Az orosz külügyminisztérium épülete látszik a Kreml tornyai között Moszkvában, 2021. március 18-án. Fotó: Dimitar Dilkoff / AFP)