Hitler Ukrajnában

Vinnyica 370 ezer lakosú ősi város, ma megyeszékhely Közép-Ukrajnában, a Déli-Bug folyó partján. Az idén száz esztendeje, hogy utcáin megindult a villamosforgalom, tavaly ünnepelte fennállásának századik évfordulóját az itteni tanárképző egyetem. Ismert a város a 17. században épült jezsuita templomáról, valamint Európa legnagyobb zenés-világító szökőkútjáról is. A nagy számú ukrán, orosz és nyugat-európai turistát azonban mégsem ezek a nevezetességek vonzzák ide, hanem Adolf Hitler hajdani főhadiszállásának a közelben megtekinthető maradványai.

Hitler éppen csak hogy aláírta a Barbarossa-tervet, és még több mint fél esztendő volt hátra a Szovjetunió megtámadásáig, amikor 1940 végén Berlinben már megkezdték egy olyan főhadiszállás tervezését a Wehrmacht főparancsnoksága és személyesen a Führer főhadiszállása számára, ahonnan mód nyílik majd közvetlen közelről irányítani a Keleti Fronton folyó harcokat. Színhelyéül a Vinnyica melletti Sztrizsavka község közelében húzódó fenyőerdőt jelölték ki. A legenda szerint maga Hermann Göring ajánlotta, hogy itt épüljön fel a főhadiszállás, mivel a Reichsmarschall, aki az első. világháború idején itt harcolt, ismerte a környék szépségét, és ezzel is kedveskedni akart a természetszerető Hitlernek. Valójában Göring korábban soha nem járt ezen a vidéken. A hely kiválasztását az motiválta, hogy fontos vasútvonalak és közutak találkozásánál fekszik, ugyanakkor a földrajzi adottságoknak köszönhetően – a Bug és Gyeszna folyók fogják közre – stratégiailag jól védhető.

A Szovjetunió ellen indított háború huszonnyolcadik napján, 1941. július 19-ikén foglalták el a német csapatok Vinnyicát. Közvetlenül ezután Berlinből megérkeztek a katonai építkezésekkel foglalkozó Todt-szervezet mérnökei, hogy a helyszínen pontosítsák kész terveiket. A munkálatok szeptemberben kezdődtek. Méreteikre jellemző, hogy csupán a betonba keverendő kavicsból 100 ezer köbmétert szállítottak ide a Fekete-tenger partjáról, a megszállt Odessza körzetéből. Az építkezésen több mint 4000 – az áldozatoknak szentelt emlékmű felirata szerint 14 ezer – agyonhajszolt ukrán kényszermunkás és szovjet hadifogoly dolgozott. Hogy ki ne tudódjon a Führer főhadiszállásának pontos helye – a nagyon elterjedt, de leginkább az Attila sírjának helyét ismerő és ezért legyilkolt rabszolgák sorsára emlékeztető verzió szerint –, az iszonyatos robotot túlélő munkásokat agyonlőtték, a munkát irányító német mérnököket hazafelé szállító repülőgépet pedig egy ismeretlen felségjelű gép lelőtte.

Annyi bizonyos, hogy Hitler 1942. július 16-ikán érkezett meg első ízben a személyi pilótája, Hans Baur vezette repülőgépen a Werwolf (magyarul: farkasember) kódnevű településre, mégpedig előző főhadiszállásáról, a kelet-poroszországi Wolfsschanzéből (magyarul: farkastanya). Nevüket e főhadiszállások – megint csak kétséges források szerint – onnan kapták, hogy az Adolf név az ógermán nyelvben farkast jelentett. A négy négyzetkilométeres területen egy többszintes, részben a föld alatt megbúvó komplexum helyezkedett el. A központi zónában kapott helyet Hitler fenyőgerendákból ácsolt otthona dolgozó- és hálószobával, valamint egy több méter vastag betonból épült légvédelmi óvóhellyel, továbbá még néhány bunker, a vezérkari irodahelyiségek, a Gestapo épülete, a hírközpont, a tiszti étkezde, egy úszómedence, tizenkét lakóház a vezérkar tábornokai és tisztjei számára. A komplexum szükségleteinek kiszolgálására saját repülőtér, vízmű és villamoserőmű épült.

A bunkerek igénybevételére azonban egyszer sem került sor, mert noha a térségben működő partizánoktól a szovjet főparancsnokság már Hitler odaérkezése előtt hírt kapott az új náci főhadiszállásról, azt sohasem bombázták. (Magyarázat: a szovjet légierő meglehetősen passzív volt, a nyugati szövetségesek repülőterei pedig túlságosan távol estek innen.) A közelben, Kalinovka (történetesen Nyikita Hruscsov szülőfaluja) mellett épült fel Hermann Göring birodalmi marsall és ugyancsak nem távol innen, Zsitomir megyében az SS-főnök Heinrich Himmler főhadiszállása is.

A Werwolfot három, egyenként két és fél méter magas, felül szögesdróttal ellátott kerítésgyűrű vette körül, megfelelő távolságokban elhelyezett őrtornyokkal. Az őrségben egy 113 főnyi SS-egység, továbbá 125 német és 410 megbízható ukrán biztonsági ember szolgált. A közelben fekvő falvak ukrán lakóinak viszont nem volt tanácsos a komplexumot megközelíteniük. Vinnyica és környéke ötezer főnyi zsidó lakosságát addigra a megszállók mind egy szálig agyonlőtték.
1942 júliusa és 1943 augusztusa között Hitler két hosszabb megszakítással összesen 140 napot töltött Vinnyica mellett. 1942. július 23-ikán itt írta alá azt a dokumentumot, amely a történészek szerint hadvezéri tevékenysége legsúlyosabb hibájának bizonyult. Ebben az utasításban osztotta meg a Sztálingrád irányában támadó német erőket azzal, hogy a 17. tábori hadsereget, az 1. páncélos hadsereget és a 4. páncélos hadsereg néhány egységét a Kaukázus irányába fordította.

Alapvetően ennek a következménye lett az egész keleti hadjárat kimenetelét eldöntő sztálingrádi vereség, De már ennek bekövetkezte előtt itt váltotta le dührohamában a szárazföldi erők vezérkari főnöki tisztségéből a vele vitába szálló Franz Halder vezérezredest, és vállalta részben magára ezt a tisztséget. A következő évben ugyanitt, a vinnyicai főhadiszálláson adott parancsot a Führer a Citadella hadműveletre – a végül szovjet ellentámadással és győzelemmel zárult kurszki csatára –, amely után a német hadsereg már soha többé nem volt képes talpra állni. 1943 őszén, Mussolini lemondását követően Hitlert elszólította a kötelesség a Werwolfból, és oda már nem is tért vissza.

A következő év márciusában a Vörös Hadsereg felszabadította Vinnyicát. A szovjet titkosszolgálat emberei gondosan átkutatták a komplexumot, de ott – mivel a visszavonuló németek minden dokumentumot elvittek vagy elégettek – semmi számukra érdekesre nem bukkantak. A Werwolf azután rövid időre ismét gazdát cserélt, akkor a visszatérő németek végképp megsemmisítettek ott jóformán mindent. A lerombolt főhadiszállás maradványi évtizedeken át az enyészeté lettek, illetve a negyvenes évek végén a szovjet hatóságok – biztos, ami biztos – még egyszer felrobbantották. Bár a közelben felépült egy múzeum, az alapvetően csak a Szovjet Hadsereg diadalmas harcait mutatta be. Néhány éve lelkes ukrán helytörténészek magánmúzeumot hoztak létre az egykori hitleri főhadiszállás közelében, majd tavaly már a hatóságok is észbe kaptak, és berendeztek egy „Werwolf-múzeumot”. A területet betonfallal vették körül, amelyen a helyi lakosok által spontán módon odapingált szerelmi üzenetek, antifasiszta és antiszemita jelszavak váltogatják egymást.