hírek

2016. május 3., 10:25

Kávé
A Népszabadság munkatársa szúrta ki: a földügyekért felelős államtitkár, Bitay Márton együtt kávézott a Four Seasons Hotelben Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel. Bitay szerint véletlenül futottak össze, és fociról beszélgettek. Az Átlátszó vette észre, hogy a kávézás után néhány órával a Nemzeti Földalap visszavont három földárverési hirdetményt, amelyekben Mészáros is érintett lett volna. A tárca szerint az árveréseket pusztán technikai okok miatt ütemezték át.

Fegyház
Csaknem húszéves fegyházbüntetést indítványozott Budaházy Györgyre az ügyész a terrorcselekmények vádjával folyó büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint 2007–2008-ban az akkor kormánypárti MSZP és SZDSZ pártirodái, több képviselő, illetve miniszter otthona ellen elkövetett tucatnyi Molotov-koktélos támadás, illetve robbantás terrorcselekményt megvalósító rongálásnak minősül, célja ugyanis állami szervek, a kormánytöbbség kényszerítése volt.

Bizalom
Nem rendült meg Orbán Viktor bizalma Matolcsy György jegybankelnökben az MNB alapítványainak költései miatt. A kormányfő a Népszabadságnak azt mondta: „égnek és földnek össze kell szakadnia, hogy ez bekövetkezzék”. Kovács Zoltán kormányszóvivő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában érdekesen reagált arra a felvetésre, hogy megpróbálták eltitkolni az MNB-költéseket. Így kérdezett vissza: „De sikerült?”

Tanács
Medgyessyné Csaplár Katalin bankszámláján kötött ki annak az 597 ezer eurónak a nagy része, amelyet a Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök érdekeltségébe tartozó AssistConsult Kft. 2007–2008-ban tanácsadásért kapott a korrupciós vádakkal illetett Alstom francia járműgyártótól.

Félreértés
Nincs egyetértés arról, hogy a zuglói képviselő-testület támogatja-e a Liget-projektet. Karácsony Gergely szerint vétója alapján a testület mégsem áll a beruházás mellé, a kerületi Fidesz-frakció azonban közölte: a polgármester rosszul értelmezi az elfogadott határozatot. Az MSZP feltételekkel adna zöld utat a Városliget átépítésének.

Büntetés
A kormány újabb, az Uber elleni szankciókról döntött. Az egyik javasolt szigorítás szerint kilenc büntetőponttal sújthatják a sofőrt, aki engedély nélkül végez személygépkocsis szolgáltatást, aki pedig kétszer lebukik, annak legalább fél évre elveszik a jogosítványát. A járművet első alkalommal fél évre, ismételt szabályszegés esetén pedig három évre kivonhatják a forgalomból.

ÁTADÁS
Hiába győzte le 2–1-re a Budapest Honvédot, kiesett az NB I-ből a felcsúti Puskás Akadémia. A felcsúti mérkőzés előtt Orbán Viktor átadta az akadémiától az alcsúti arborétumig közlekedő kisvasutat. Riportunk a 40. oldalon.

Gyász
Életének 92. évében elhunyt Szipál Márton világhírű fotóművész. 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol évtizedekig fotózta a hollywoodi sztárokat. 19 évvel ezelőtt tért vissza Magyarországra.

Kitiltás
Az Alkotmánybírósághoz és a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a Társaság a Szabadságjogokért annak a hat újságírónak az ügyében, akiket április 25-én tiltottak ki a Parlamentből. A szervezet szerint mind a házelnöki rendelkezés, mind pedig az azon alapuló kitiltás alkotmányellenesen korlátozza a sajtószabadságot.

Hihetetlen
Fennállása óta első alkalommal nyerte meg az angol labdarúgó-bajnokságot a Leicester City. A fogadóirodák valószínűtlennek tartották a Leicester bajnoki címét, ötezerszeres nyereményesélyt is kiírtak erre a lehetőségre.

Csend
A tavalyi 260 millióról idén 60 millió forintra csökkenti a Fővárosi Közgyűlés a Budapesti Fesztiválzenekar éves támogatását. Emiatt egy külföldi turnét és több koncertet kényszerülnek lemondani.

Erőszakos rezsim
– A rezsim fő jellemzője az erőszakosság, a központosítás, a kíméletlenség, ezzel a szükséges reformokat is teljesen félreviszik – mondta Sólyom László a konzervatív értelmiségiekből álló Eötvös József Csoport estjén, amelyen az oktatás kérdéseiről beszélgettek. A korábbi államfő szívügye az oktatás, a pedagógustiltakozások idején ő is kockás inget húzott, elnöki ciklusának kezdetén pedig ellátogatott a Dr. Ambédkár Iskolába, ahol az állami oktatásból kikerült roma diákok juthatnak érettségihez.

Setényi János oktatáskutató egyebek mellett arról beszélt: a tanulók teljesítménye Magyarországon „kínosan átlagos”. Az OECD-országokkal összehasonlítva idehaza a legnagyobb a család szerepe a gyerek sorsának alakulásában, amit lényegében eldönt, hogy hová születik – az iskola egy parányit sem finomít ezen a helyzeten. Vagyis: a magyar iskolarendszer drámaian szegregál. A szakértő szerint az iskolák közötti tanulói teljesítménykülönbség óriási. Setényi úgy véli: még így is javuló pályára lehetne állítani a rendszert, ha az alulteljesítő tanulókat felzárkóztatná az iskola.

Porogi András, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója szerint a kormány az átalakításokkal megtámadta a pedagógusok szakmai ethoszát:
– A pedagógus a közjót szolgálja, gyereket nevel. Ez azt jelenti, hogy nem egyszerűen csak a fizetéséért dolgozik. Ez fontos identitástudat. Egy másik fontos elem az áldozatos munka. A mérleg emiatt negatív. Valamit felajánlok egyoldalúan a közjónak vagy a hazának, de nem kapok vissza semmit. Az áldozattudat az alacsony fizetés miatt alakult ki.
Sólyom László azzal a megállapítással összegezte a beszélgetést, hogy a kormány erőszakosan és kíméletlenül avatkozik az oktatás világába, ami a szükséges reformot tévútra viszi.

Zöld lámpa a kvótás népszavazásnak

Lehet népszavazást tartani a kormány kezdeményezésére a kötelező betelepítési kvóta ügyében, a Kúria ugyanis kedden elutasította a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítő határozata ellen benyújtott jogorvoslatokat. A kormány által kezdeményezett és most jogerősen hitelesített népszavazási kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” A kormány képviseletében Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter nyújtotta be a kérdést az NVB-hez, a testület február 29-én hitelesítette. A határozattal szemben négy felülvizsgálati kérelem érkezett a Kúriához. László Róbert választási szakértő a 168 Órának azt mondta, a Kúriának nem lett volna szabad hitelesítenie a kormány kérdését, ugyanis az nem a magyar Országgyűlés hatáskörébe tartozik, annak alanya nem a hazai parlament, hanem az unió.

A Liberálisok lapzártánkkor bejelentették: az Alkotmánybírósághoz fordulnak a Kúria döntése miatt. Az AB azonban nem vizsgálhatja érdemben azt az indítványt, amelyben a népszavazási kérdés tartalmát illető, valamint a hitelesítéssel összefüggő alkotmányossági aggályokra hivatkoznak. Az Együtt máris a kvótanépszavazás bojkottjára szólított fel mindenkit.

Rogán Antal korábban a többi között azzal indokolta, hogy a kormány visszavonja a vasárnapi boltzárról szóló törvényt, mert mérlegelni kellett, érdemes-e népszavazást tartani a kérdésről akkor, amikor egyébként a kormány meggyőződése szerint van egy, az ország szempontjából sokkal fontosabb kérdés az asztalon: a Brüsszel által erőltetett kényszerbetelepítés ügye.