Hiába tiltakoznak a helyiek, bővül az amerikai támaszpont Okinaván

A japán legfelsőbb bíróság hétfői ítéletében utasította Okinava szigetének vezetőségét az amerikai légitámaszpont új kifutópályáinak megépítésére.

2023. szeptember 5., 08:50

Szerző:

A bíróság elutasította Okinava fellebbezését, így újból megkezdődhetnek a helyi lakosok tiltakozását kiváltó építkezések, melyekkel a sziget kevésbe lakott területére terveznek áthelyezni egy légitámaszpontot. 

A központi japán kormány még 2018-ban kezdte meg a munkálatokat a kiszemelt területen, az Okinava keleti partján fekvő Henokóban, ám később azzal szembesült, hogy a kijelölt terep több mint 70 százaléka puha talajon fekszik, ezért felülvizsgálatot nyújtott be további földmunkálatokra. Az okinavai prefektúra környezetvédelmi okokból elutasította a felülvizsgálatot, és felfüggesztette a helyreállítási munkákat. 

Tamaki Denny, Okinava kormányzója a mostani ítélet ellenére újfent az amerikai jelenlét csökkentését, a Futenma tengerészgyalogsági támaszpont bezárását és a henokói munkálatok azonnali felfüggesztését követelte. Az építkezés ügyében született ítéletet kiábrándítónak és aggasztónak nevezte, mert meglátása szerint semmissé tett egy önálló önkormányzati döntést, emellett figyelmen kívül hagyta a helyiek önrendelkezésről szóló alkotmányos jogait – mondta egy sajtótájékoztatón. 

Macuno Hirokazu, a japán kormány főtitkára üdvözölte a legfelsőbb bíróság döntését, és kijelentette: a kormány reményei szerint a Futenma tengerészgyalogsági támaszpont felügyelete teljes mértékben visszakerül a japán központi kormányzathoz, Okinavát mentesítik az amerikai katonai támaszpont terheitől, továbbá alapos magyarázattal szolgálnak a helyi közösség számára. 

Japán és az Egyesült Államok 1996-ban állapodott meg abban, hogy a Futenma támaszpontot áthelyezik a 62 ezer lakosú Nago városhoz tartozó Henokóba, amely nem olyan sűrűn lakott, mint a létesítménynek most helyet adó Ginovan város. A költöztetés ellenzői szerint viszont helyiek egyáltalán nem akarnak amerikai támaszpontot látni a szigeten, ráadásul a bázis áthelyezése a környezetet is súlyosan károsítaná.

(Kiemelt képünk: A 2022. augusztus 24-én készült képen Takazato Szuzujo támaszpont-ellenes aktivista (alul balra) az Okinava prefektúra Nago városában található Henoko amerikai bázis előtti tüntetésen. Okinawa lakói évtizedek óta határozottan ellenzik a térségben található amerikai katonai támaszpontokat. Fotó: Philip FONG / AFP)