Heteken belül engedélyezhetik az 5 és 11 év közöttieknek készített oltást

2022-re lehet elég vakcina ahhoz, hogy az egész világot beoltsák, mondták a BioNTech alapítói.

2021. szeptember 10., 21:13

Szerző:

Heteken belül megindítja az 5-11 éves korosztályba tartozó gyermekeket védőoltás-engedélyeztetési eljárását a BioNTech – jelentette ki a német biotechnológiai vállalkozás két alapítója egy pénteki interjúban. Özlem Türeci és Ugur Sahin a Der Spiegelben közölt interjúban elmondta, hogy a következő hetekben világszerte, így Európában is benyújtják az öt-tizenegy éves korosztályon végzett vizsgálatok eredményeit, és kérelmezik a vakcina engedélyezését erre a korcsoportra.

Elmondásuk szerint az adatok megfelelőek, és minden a terv szerint halad, majd hozzátették: már el is kezdték az engedélyeztetési dokumentáció összeállítását, és az év vége felé a hat hónap és öt év közötti korosztályon végzett vizsgálatok eredményei is megérkezhetnek. Hozzátették: nem tudják befolyásolni mennyi időbe fog telni az engedélyeztetés, ugyanakkor a gyártás előkészületei már elkezdődtek. Az oltóanyag ugyanaz, mint amelyet a 12 éven felülieknél használnak, de kisebb dózisú, így kevesebbet kell tölteni az ampullákba – tették hozzá. 

A delta vírusvariáns terjedése miatt a korábban valószínűsített 12-18 hónapnál hamarabb kell majd beadni egy harmadik adagot az mRNS-alapú vakcinából. Hangsúlyozták azonban, hogy a delta szerencsére nem egy szupermutáns, azonban frissítő oltás nélkül nem tartják valószínűnek, hogy kontroll alatt lehet tartani a variánst. Özlem Türeci szerint egyelőre nem ütötte fel a fejét olyan vírusváltozat, amellyel szemben a BioNTech/Pfizer-féle vakcina egy frissítő adaggal sem hatékony kellőképpen, így egyelőre nem kell teljesen új oltóanyagot kifejleszteni – írja az MTI.

Az oltóanyag globális elosztása körüli vitákról elmondták, hogy legkésőbb 2022-ben lesz elég vakcina ahhoz, hogy a világon mindenkit beoltsanak. A BioNTech/Pfizer-féle vakcina gyártására szolgáló kapacitást is jelentősen növelték, az idén hárommilliárd adagot, jövőre akár négy- vagy ötmilliárd adagot tudnak készíteni, ha lesz rá igény – mondták. Hozzátették: a koronavírus ellen védőoltások összes típusát együttvéve a vakcinagyártók kapacitása jövőre egyedül Európában eléri majd a havi 500 millió adagot.

(Kiemelt kép: Sipos Renáta asszisztens előkészíti oltáshoz a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinát a Jósa András Oktatókórházban kialakított oltóponton 2021. március 28-án. Fotó: MTI/Balázs Attila)