Hárman meghaltak a Krími hídon orosz források szerint

Két áldozat, egy férfi és egy nő holttestét már kiemelték a vízből, személyazonosságuk megállapítása folyamatban van.

2022. október 8., 15:27

Szerző:

Három ember halt meg a krími hídon azt követően, hogy egy teherautó felrobbant – írja a Népszava az orosz Nyomozó Bizottság sajtószolgálatának közleményére hivatkozva. 

A hatóságok feltételezése szerint ők egy olyan személyautónak az utasai, akik a felrobbant teherautó mellett haladtak. Jelenleg két áldozat, egy férfi és egy nő holttestét már kiemelték a vízből, személyazonosságuk megállapítása folyamatban van. Egyúttal már sikerült azonosítani a támadást elkövető teherautó tulajdonosát. Az adatok szerint a krasznodari területen lakik, ahol már szintén megindult a nyomozás. Vizsgálják azt is, merre mozgott a teherautó.

Szintén a TASZSZ írta meg, hogy a Krími Köztársaság orosz szövetségi tanácsának szerint a robbanást azért hajtották végre, hogy megzavarják az új orosz régiók és a különleges katonai műveletben részt vevő orosz katonai egységek ellátását.

„Egyértelmű, hogy a cél elsősorban a délnyugati részen található orosz területek ellátásának megnehezítése volt”

– magyarázta Jekaterina Altabajeva.

(Kiemelt képünk: Lángokban áll a Krími híd. Fotó: Twitter)

06:23

A Fehér Ház támogatja a békés tiltakozást, és közelről figyeli a Kínában zajló eseményeket  jelentette ki az amerikai elnöki hivatal Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs vezetője hétfői sajtótájékoztatóján.

 

06:17

Vége az aranykornak a brit-kínai kapcsolatokban, és Londonnak általánosságban is a vele azonos értékeket valló szövetségesekkel kell drámai mértékben elmélyítenie kapcsolatrendszerét – jelentette ki első átfogó külpolitikai programadó beszédében Rishi Sunak brit miniszterelnök.