Ezúttal egy szállodát rakétáztak az oroszok Harkivban

Két orosz rakéta csapódott be szerda este egy szállodába az északkelet-ukrajnai Harkivban, tizenegy ember, köztük török újságírók sebesültek meg – közölte Ihor Tyerehov, a város polgármestere.

2024. január 11., 09:48

Szerző:

Az egyik sebesült nagyon súlyos állapotban van – írta a városvezető a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. „Török újságírók is vannak az áldozatok között” – írta. Több más épület, köztük két lakóház, és autók is megrongálódtak a csapásban – tette hozzá. Olekszandr Filcsakov, a harkivi ügyészség vezetője a Telegramra feltett videóban elmondta, hogy 23 vendég és nyolc alkalmazott tartózkodott a szállodában, amikor a rakéták becsapódtak.

Oleh Szinegubov, a harkivi területi katonai közigazgatás vezetője szerint a két orosz Sz-300-as típusú rakéta – helyi idő szerint –22 óra 30 perc körül csapódott be a Kijevszkij kerületben található szállodába. A tizenegy sebesült közül kilencet kórházba szállítottak, kettőt pedig a helyszínen elláttak – tette hozzá a Telegramon. Szólt arról is, hogy a legsúlyosabb sérült egy 35 éves férfi volt. A többi sérült három 31 és 38 év közötti férfi és hét 23 és 71 év közötti nő.

Volodimir Tyimosko harkivi rendőrfőnök a Szuszpilne közszolgálati televíziónak azt mondta: „Katonák soha nem szálltak meg ebben a szállodában, és ezt szinte mindenki tudja Harkivban. Újságírók használták”.

Mihajlo Bebesko, a szálloda vendége ugyanebben a műsorban hangsúlyozta, hogy a rakéta becsapódása előtt nem hallott légiriadóra figyelmeztető jelzést. „A fürdőszobában voltam, és ez mentett meg. Elestem, beütöttem a fejem, majd a földön feküdtem”. Hozzátette: „A második robbanással az összes ajtó kirepült, és még szerencse, hogy a földön voltam”.

Az orosz határtól mintegy harminc kilométerre fekvő Harkiv, Ukrajna második legnagyobb városa rendszeresen támadások célpontja.

Az interneten közzétett képeken az volt látható, hogy az épület sok ablaka betört, az erkélyek leomlottak, és az utcán nagy törmelékhalmok hevertek. A mentőcsapatok a homlokzaton tátongó lyukakon keresztül utat törtek maguknak, hogy átvizsgálják a romokat.

(Kiemelt kép: Tűzoltók dolgoznak a támadást ért szállodában 2024. január 10-én Harkivban. Fotó: Pavlo Pakhomenko/NurPhoto/AFP)