Hallgatnak a szavára

Az 1956 őszén készült fotón a Szabadságot Magyarországnak táblát magasba emelő fiatalember nem más, mint Heinz Fischer, Ausztria jelenlegi államfője. Akkortájt egyetemista volt, vezető funkciót töltött be a szociáldemokrata diákmozgalomban, illetve az egyetemi hallgatói tanácsban, s ahogyan társai közül sokan, ő is nagy szimpátiával követte a magyarországi forradalom eseményeit.

Információhoz bőven jutottak. A fotón Fischer mellett látható lány, a ma Kanadában élő Andrea Strasser volt az egyik hírforrás, pontosabban édesapja, aki parlamenti képviselőként többször megfordult akkoriban Magyarországon. Sőt egyik útjáról egy börtönből szabadult fiatal nővel tért vissza. Később feleségül vette, ő lett Andrea Strasser mostohaanyja, akitől az egyetemista barátok szintén sokat tudtak meg az akkori politikai helyzetről, a szereplőkről.

Heinz Fischer édesapja is politikus volt (1956-ig miniszter), ő is segített a tájékozódásban. Másrészt magyar nagymamája révén – akit csak hallomásból ismert - éltek rokonok Nyugat–Magyarországon, akik közül többen Ausztriában kerestek menedéket, s ugyancsak sokat meséltek. Később Fischer maga is segédkezett a traiskircheni táborban, ahol a leves osztása közben volt alkalom a beszélgetésre, a tájékozódásra.

Az egykori ballonkabátos ifjú tüntető Heinz Fischer csaknem öt éve Ausztria államfője. Tevékenysége általános elégedettséget vált ki nemcsak a lakosság körében, a közéletben, színárnyalattól függetlenül a politikusok között is. Ezt abszolút objektivitásával, nyitottságával és sokoldalú érdeklődésével vívta ki.

Legnagyobb erényének azt tekintik, hogy megszólalásai mindenkor a szembenállók közötti megbékélést, a józan kompromisszumkeresést szolgálják. Köztudott, hogy megbízható alkotmányjogi ismeretekkel rendelkezik. Véleménye azért is elfogadható, mert láthatóan semmiféle pártkötődés nem befolyásolja, felismerhetően az ország érdekei vezérlik, ráadásul ő az, aki bátran és minden egyéb megfontolástól függetlenül kiáll a szociálisan legrosszabb helyzetben lévők mellett.

A Hofburgban töltött évek nem változtattak karakterén, nem lett elbizakodott, nem érződik rajta semmiféle küldetéstudat. Szívesen beszél arról is, hogy élvezi a feladatot, jókedvűen, mosolyogva végzi a dolgát – ezt a minap szóvivője is megerősítette, sejtelmesen megkerülve a kérdést, vajon a hetvenéves politikus indul-e újra a jövő április 25-én esedékes választáson.

Fischer ma is régi józsefvárosi otthonában lakik: lehet vele találkozni a belvárosban, amint feleségével kézen fogva sétál, s fagylaltot nyalva köszönget mosolyogva az őt üdvözlőknek. Mi újságírók sem panaszkodhatunk: szinte mindig vállalkozik interjúra, avagy rövid állásfoglalásra, ha erre kérjük.

Volt egy pár nehéz feladata ebben az öt évben. Már a kezdet sem volt egyszerű, győzelme nem volt fölényes, az azóta EU-biztosként dolgozó Benita Ferrero-Waldner volt külügyminiszter ellenében elért 52,4 százaléka jelezte, hogy az őt delegáló Szociáldemokrata Párt 2004-ben igencsak gyenge volt. S bár már korábban, parlamenti elnökként, majd alelnökként bizonyította, hogy képes pártkötődését szögre akasztani, sokan mégis bizalmatlanok voltak az SPÖ egykori alelnökével, ideológusával szemben. Újabb jelölés esetén a pártatlanság ritka képességét már végképp nem kellene bizonyítania.

A nehéz belpolitikai helyzetekből többször is kitűnően, mert nem erőszakosan, de eréllyel és következetességgel vezette ki a két nagypártot. Arról már nem tehet, hogy az általa makacs kitartással szorgalmazott nagykoalíció nem túl eredményes (egyszer már meg is bukott). Az utóbbi időben többször felemelte a szavát a szélsőjobboldal ellen, mindig higgadtan érvelve.

Tény persze, hogy konkrét kérdések eldöntésére Ausztria elnökének gyakorlatilag nincs kompetenciája. Az alkotmány inkább elméleti, jelképes jogokkal ruházza fel. A legfontosabb hatáskör a parlament feloszlatása, a kormány és a kancellár menesztése, illetve új választások kiírása.

A másik fontos feladat már több döntési kompetenciát rejt: a parlamenti választások után az államfő nevezi ki a kancellárt, s bízza meg a kormány megalakításával, majd ő esketi fel a minisztereket. Itt is döntő a szokásjog: a kormányalakítási megbízást többnyire a legtöbb szavazatot elnyerő párt vezére kapja, s bármennyire is ízlése, meggyőződése elleni koalícióra lép az illető, az államfő nem dönthet olyan kormány mellett, amely nem bírja a parlament bizalmát.

Felelősségteljes feladata az ország képviselete a nemzetközi porondon. Hazai terepen ő a parlamentben elfogadott törvények végső aláírója, s ha kételyei vannak, kérheti az alkotmányos vizsgálatot. Bár a törvények kidolgozására, a konkrét történésekre nemigen lehet befolyása, véleményformáló szerepe igen nagy. Az előd, a Néppárt-közeli Thomas Klestil például minden alkalmat megragadott arra, hogy felemelje szavát az eldurvuló politikai vitalégkör ellen, óvott minden szélsőséges megnyilvánulástól, akár az EU-bővítés elleni kampány, akár a szegények, elesettek, menekültek kirekesztése volt az éppen aktuális téma.

Fischer is minden esetben megszólal, amikor úgy érzi, tehet valamit: az osztrák államfő személye, erkölcsi tartása igen fontos. Ő olyan morális instanciának számít, akinek véleménye közvetve befolyásolhatja még a törvényalkotást is.

Névjegy:
Heinz Fischer 1938 október 9-én született Grazban, szociáldemokrata családban. Apja, Rudolf Fischer 1954 és 56 között a Raab/Schärf kormány kereskedelemügyi minisztere volt. Heinz Fischer jogi doktorként a bírósági gyakorlat után az akkori Osztrák Szocialista Párt frakciójának jogászaként kezd dolgozni, 1963 és 75 között a frakció titkára, később ügyvezetője. Bruno Kreisky közvetlen munkatársa, tanítványa, sokáig a „Napkirály” trónörökösének számított. 1983-tól, Kreisky visszavonulásától három éven át tudományügyi és kutatási miniszter, 87 és 90 között az SPÖ parlamenti frakciójának elnöke. 1990-től tizenkét éven át a parlament elnöke, a 2002-es kormányváltás, az SPÖ többségének elvesztése után az államfői jelölésig a törvényhozás alelnöke. Számos politikai, történelmi könyv szerzője. Feleségével – Kreisky egyik norvégiai száműzetésbeli barátjának lányával – csaknem negyven éve él együtt, két leányuk van.