Habemus Papam
Egy pápának is szüksége lehet lélekbúvárra – ez az alapgondolata Nanni Moretti új filmjének. Az újkori olasz szatirikus film mestere új alkotásának középpontjában egy frissen megválasztott pápa van, aki túlságosan esendő (mondhatnánk, emberi ahhoz, hogy magabiztosan vezesse a római katolikus egyházat. Éppen ezért keres támaszt egy pszichiáterben, hogy legyőzze minden félelmét és kételyét.
„Komédia sötét részletekkel” – így kommentálta készülő filmjét Moretti. A rendező, biztos, ami biztos, még vatikáni audenciát is kért Gianfranco Ravasi bíborostól, a Curia kulturális tanácsa elnökétől, aki elolvasta a forgatókönyvet és áldását adta rá. Ezzel együtt elképzelhető, hogy hasonlóan nagy port ver majd fel, mint Moretti legutóbbi filmje, a 2006-ban készült Kajmán, amelyben a berlusconizmust állította pellengérre.
A filmbeli pápát a 85 éves Michel Piccoli alakítja, aki nagy örömmel tér vissza Itáliába. Pályafutásának csúcsai közé tartoztak olaszországi filmjei, különösen a Marco Ferrerivell forgatott Dillinger halott és A nagy zabálás. A lélekbúvárt maga a rendező játssza.
Az egyház, a papok, a vallás sajátos, emberséggel és humorral való ábrázolásának nagy hagyománya van az olasz filmművészetben. Fogalommá vált a Giovanni Guareschi által teremtett nagy erejű, hirtelen haragú kisvárosi plébánosa, Don Camillo, akinek figurája elválaszthatatlanná vált Fernandeltől. A Don Camillo-filmeknek, szeretetteli ironiája mellett volt egy máig érvényes tanítása: egyetlen eszme, ideológia, vallás sem ér annyit, mint az emberi jóság, a jó cél érdekében való összefogás. Don Camillo és ellenfele, a kommunista polgármester Peppone ugyan ott marták egymást, ahol tudták, de ha valami igazán fontos dologról volt szó, mindig félretették ellentéteiket.
A 60-as évek nagy sikerei közé tartozott a San Gennaro kincse (Operazione San Gennaro), amelyben a nápolyi alvilág a város védőszentjének kincsét próbálja meglovasítani. Egyik kulcsjelenetében a főkolompos, mint afféle jó katolikus (Nino Manfredi képében), meggyónja leendő bűnét a szentnek, miközben úgy próbál vele üzletelni, mintha csak egy másik maffiózó lenne. A Szent Péter hadművelet (Operazione San Pietro) már-már a szentségtörés határát súrolja: Húsvét előtt néhány nappal ellopják a Szent Péter bazilikából Michelangelo Pietáját. A Vatikán, hogy nem derüljön ki a világra szóló botrány, amikor zarándokok tízezrei özönlenek Rómába, eltitkolja az ügyet a világi hatóságok előtt és a klérust mozgósítja a bíborosoktól egészen a kolduló barátokig. A hatás frenetikus!
De ki ne emlékezne Federico Fellini fricskáira, különösen a Róma „papi divatbemutatójára” , vagy Amarcord kamaszokat gyóntató atyájára? Vagy Giuseppe Tornatore Nuovo Cinema Paradisójának mozis plébánosára, aki mindig kivágta a filmekből az általa erkölcstelennek tartott jeleneteket? De említhetnénk Pupi Avati lírai filmjét, a Máshol jár a szívet (Il cuore altrove), a szerelmes fiatal pap történetét.
És ha már Don Camillót említettük, ne feledkezzünk meg a nálunk is jól ismert, csavaros eszű atyáról, Don Matteóról, aki nélkül a helyi szervek nem sokra mennének a bűnügyek megoldásában. A jóságosan pimasz mosolyú, világító szemű papot Terence Hill szerettette meg velünk…
Közben az élet megint ment a mozi után: Húsvét éjszakáján tűz ütött ki a Don Camillo-történetek színhelyéül szolgáló Brescello város Santa Maria Nascente templomában. A Parma közelében lévő település alpolgármesterének az ünnep után első dolga az volt, hogy bankszámlát nyitott a tűz okozta károk helyreállítását szolgáló adományoknak. Andrea Setti szerint a filmbeli Peppone is így cselekedett volna. Mellesleg a templom "Beszélő Krisztusa", aki éber szemmel figyelte Don Camillo minden lépését és jó tanácsokkal is ellátta, sértetlen maradt....
