Ha van pénz, akkor tudsz úszni, ha nincs, akkor nem?
Más nemzetek is zárták csalódással a versenyeket. Az amerikaiakat lesöpörték a kínaiak a pályáról. A franciák mindössze egyetlen aranyéremmel dicsekedhetnek. A szomszédos kisebb országok is kevesebb érmet gyűjtöttek be, mint várták volna. De (ismereteim szerint) egyetlen ország olimpiai bizottságának elnöke sem harsogta tele a nyugati sajtót, hogy mindez azért van, mert az állam kevés pénzt adott. Ahogy annak idején Hofi Géza mondta: ha van pénz, akkor tudsz úszni, ha nincs, akkor nem?
Pedig érdekes módon egyetlen sportolónk sem hivatkozott arra, hogy azért nem nyert arany-, ezüst- vagy bronzérmet, mert kevés volt a felkészülésre a pénz. (Ráadásul az olimpiára a kormány jelentősen megemelte a keretösszeget.) A sportolók tudják, hogy nem a politikában kell az okot keresni.
Amennyiben a MOB főnöke csak a politikai lózungokban képes magyarázatot találni, talán adja át a helyét olyanoknak, akik hatékonyabban tudnak gondolkozni és működni. Igaz, akkor a sikerek idején sem lehet majd ország-világ előtt villogni.
Tóth Károly
E-mail