Gyilkosság a bombák árnyékában

1999. március 23. 15 óra: miután világossá vált, hogy másnap a NATO megkezdi a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (Szerbia és Montenegró) területének bombázását a koszovói albánok elleni etnikai tisztogatás miatt, a Délszláv Osztály javaslatára a SZER amerikai vezetősége 60 percesről 360 percesre hosszabbította meg a Szerbiába irányuló, éjfélkor kezdődő műsort. Ez volt a rádió történetének leghallgatottabb műsora. Lelkiismereti okokból azonban lemondott a SZER belgrádi szerkesztősége (a hazájukat bombázó ország által finanszírozott rádiónak tudósítottak volna).

Rade Radovanović, a kilencvenes évek ellenzéki tüntetéseinek „műsorvezetője” viszont vállalta a megpróbáltatást. A többi között élőben közvetítette a belgrádi lakása közvetlen szomszédságában levő, a Központi Bizottság egykori 16 emeletes székhelyének lebombázását. Tudósításai miatt többször is személyesen megfenyegette a szerb tájékoztatási miniszter, aki nem más volt, mint Aleksandar Vučić, a mostani miniszterelnök. Az általa szerkesztett 1998-as tájékoztatási törvény drákói szigorral számolt le az „ellenzékieskedő és hazafiatlan” újságírókkal. A legsúlyosabb büntetés azonban Slavko Ćuruvijára, a Dnevni Telegraf és az Evropljanin nevű lapok tulajdonosára várt.

Belgrád központja, 1999. április 11. 17 óra: Slavko Ćuruvija újságíró, laptulajdonos és felesége, Branka Prpa történész (egyébként horvát nemzetiségű) sétájukból térnek haza. Később derült ki, hogy több napon át minden mozdulatukat az állambiztonság 27 dolgozója követte több gépkocsival és rejtett kamerákkal. Erre a szolgálat belgrádi főnöke, Milan Radonjić adott utasítást, akinek az ügynökök tízpercenként jelentettek. Néhány perccel 17 óra előtt az ügynököket visszarendelték a központba.

Amint a házaspár belépett a házuk halljába, két ember követte őket. Az egyik kézi automata fegyverrel 16 lövést ad le Ćuruvijára, míg a másik revolverrel fejbe veri a feleséget, aki földre kerül, de még látja a férjét lelövő embert. Tanúvallomásában elmondta, hogy elképesztő volt a fekete hajú fiatalember hidegvérű viselkedése. Az elkövető egy pillanatra a földön fekvő asszonyra szegezte a fegyverét, majd sarkon fordult, és kisétált az épületből.

Háborús idők voltak, hadiállapot, bombázás. A Vučić-féle tájékoztatási törvény gyakorlatilag lehetetlenné tette Ćuruvija újságjainak megjelenését. Vojislav Šešelj azzal fenyegette meg a szerkesztőt, hogy személyesen teszi el láb alól. A párt alelnöke, Tomislav Nikolić (most éppen államfő) később egy televíziós műsorban azt találta mondani: nem sajnálja, hogy megölték Ćuruviját. Az elképedt műsorvezető kérdésére, hogy tudatában van-e annak, amit mondott, Nikolić megismételte véleményét.

A gyilkosság előtt öt nappal a Milošević-rendszer egyik vasöklének számító Politika Ekspres napilapban kommentár jelent meg, amelyben Ćuruviját hazaárulónak, a NATO ügynökének nevezték. Belgrádban nyílt titoknak számított, hogy a kommentárt Mirjana Marković (jelenleg Oroszországban emigrációban él), Milošević felesége, a szélsőbalos JUL párt vezetője rendelte meg.

Aleksandar Vučić, aki a hadiállapot idején az ország fő cenzora volt, napokig nem engedte megjelentetni a gyilkosság hírét. Csak a Vreme nevű független hetilap volt kivétel, amelynek szerkesztője azzal fenyegetőzött Vučićnál, hogy ha nem hozhatják le a hírt a gyilkosságról és temetésről, tiltakozásul üres oldalt jelentetnek meg. 2000-ig, vagyis Milošević bukásáig tabutéma volt a Ćuruvija-gyilkosság, és az a kérdés, hogy ki ölte meg a szerkesztőt, ellenségesnek minősíttetett.

Egészen 2014-ig nem történt komolyabb előrehaladás az ügyben, a vizsgálatokat folytató rendőrök arra panaszkodtak, hogy állandóan az állambiztonság falába ütköznek. Miloš Vasić újságíró, a rendőrségi kulisszatitkok legnagyobb szerbiai tudora szerint minden világos volt az első perctől kezdve: az ötletgazda Mirjana Marković (és férje, Slobodan), a megrendelő Radomir Marković, az állambiztonság akkori főnöke (40 évre ítélve ül egy másik megrendeléses ügy miatt), a végrehajtó Milan Radonjić, a szolgálat belgrádi vezetője és még két vagy három ügynök.

Tavaly a per nyitányának szánt sajtótájékoztatón Aleksandar Vučić – immár miniszterelnökként – éppen az említetteket sorolta fel mint gyanúsítottakat. Néhány órával a kormányfő színre lépése előtt letartóztatták Milan Radonjićot és egy Ratko Romić nevű ügynököt. Egy másik érintett ügynök, Miroslav Kurak (a hidegvérű, sötét hajú fiatalember?) még 2003-ban Tanzániába menekült, ahol profi vadászként a nagytestű vadállatokra specializálódott. A koronatanú, Ćuruvija özvegye azonban nem vélte felfedezni benne a férje gyilkosát.

A Ćuruvija-per első tárgyalását idén június elsején tartották. A vádlottak padján Radomir Marković, Milan Radonjić és Ratko Romić ül, míg Miroslav Kurak a tanzániai internetszolgáltatók segítségével követheti az eseményeket. A vád ismertetésekor az ügyész megállapította: a vádlottak kritikus, az akkori hatalommal szembeni ellenzéki hangvétele miatt gyilkolták meg Ćuruviját. Ismeretlen személy utasítására.

A Blic napilap úgy értesült: Mira Marković volt az, aki megszervezte a találkozót, amelyen megbeszélték Ćuruvija likvidálását. A napilap szerint ezt hivatalos rendőrségi bejegyzés bizonyítja.

Marković ezen a találkozón Vlastimir Đorđevićtyel, a belügyminisztérium közbiztonsági részlegének akkori vezetőjével közölte, hogy meg kell gyilkolni a Dnevni Telegraf és az Evropljanin ellenzéki lapok tulajdonosát, írja a Blic, mint ahogyan azt is, hogy a szóban forgó megbeszélésen Dragan Filipović Fića, a szolgálat hírszerző osztályának akkori vezetőhelyettese is jelen volt. Filipović a szóban forgó időszakban a mai vádlottak mindegyikével szoros kapcsolatban állt, pontosabban Ratko Romić közvetlen felettese volt. Filipović hosszú évek óta Shanghajban él, de kapcsolatban áll a Moszkvában tartózkodó Markovićtyal, sőt, a Blic értesülései szerint rendszeresen látogatja az asszonyt az orosz fővárosban.

De mi késztethette a jelenlegi szerbiai hatalmat, hogy kezdeményezze a több mint másfél évtizede történt gyilkosság körülményeinek legalábbis részleges tisztázását? Hiszen a miniszterelnök és az államfő politikailag és erkölcsileg maga is érintett.

Az okok felsorolásakor nem szabad szem elől téveszteni Vučić kormányfő mérhetetlen szereplési vágyát. Minden ügyet kihasznál, hogy naponta szerepeljen a médiában. A Ćuruvija-per beindításának azonban ennél komolyabb mozgatórugói lehetnek. Például, hogy a miniszterelnök élére áll egy folyamatnak, amelyet így irányíthat is. Ennek a jele lehet, hogy a „valódi bűnösökről” (Mirjana Marković, Slobodan Milošević), vagyis a kilencvenes évek szerbiai társadalmának valóságáról szó sincs a vádiratban. Mert ennek a valóságnak aktív részvevői voltak a mai szerb hatalom irányítói. És ennek következtében már nagyban tart a visszarendeződés, a volt háborús uszítók, sőt bűnösök rehabilitálása, újbóli pozícióba juttatása.

És hogy majd „kiderül”, hogy az elszabadult szolgálat emberei gyilkolásztak? Ezt már úgyis mindenki tudta. Még Tanzániában is.