Göncz Árpád az otthonunkban...
Alig egy órácskája, hogy véget ért Kuncze Gábor beszélgetése Göncz Árpáddal az ATV Kommentár című műsorában. Ettől a húsz perctől valamiféle természetes nyugalom költözött az otthonunkba: mintha foteljében itt ült volna velünk a volt köztársasági elnök.
Méltósággal, szerénységgel, mások iránti tisztelettel beszélt, emlékezett milliók Árpi bácsija: a szenvedés és "a szép, új világ" szimbólumaként - kiegyensúlyozott lelki békével a szívében; csendesen, emberien igazan.
Ránk fért már a tiszta szó. Köszönjük.
* * *
Egy személyes emlék: négy évvel ezelőtt kértem interjút a köztársasági elnöktől, hátha... Közvetlen munkatársa, Zsuzsa, kedvesen, de határozottan nemet mondott:
- Az elnök úr évek óta nem ad interjút, nagyon sajnálom, és bármilyen meggyőzőek az érvei, bármennyire is izgalmas témában keresi, nem tehetünk kivételt, mert akkor joggal kérhetik számon tőlünk más lapok is...
Zsuzsa néhány nap múlva mégis segített: javasolta, hogy az 56-os Intézetben hozzájuthatunk egy még meg nem jelent interjúhoz – Göncz Árpáddal. Hosszas szervezés, kollégám személyesen ment az anyagért. Megjelent a a megyei napilap akkori, október 23-i, ünnepi számában.
Újabb telefon, hogy megköszönjem a segítséget, és szívesen küldök a lapból az Elnök Úrnak.
Szóval, telefon:
- Jó napot kvánok, ...vagyok, a...
- Jó napot kívánok, itt Göncz Árpád.
Még mielőtt a meglepetéstől kiesett volna a kagyló a kezemből:
- Hogy érzi magát, Elnök Úr?
- Jól, jól vagyok, mi bajom lenne?
- Nyugalmasak a napjai?
- A család kényeztet, túlságosan is...
Elmondom, ki vagyok, mit szeretnék. Tegezve - ahogyan gyakran tette - folytatja:
- A Zsuzsát most nem tudom adni, de várj egy kicsit..., persze, persze, küldjél az újságból, érdekel. Ti hogy éltek?
Rövid, dadogós válasz, aztán:
- Itt a Zsuzsa, beszéljétek meg, de ne felejtsd el az újságot, minden jót! Ja, és vigyázz magadra!
Lehet ezt elfelejteni? A csipet Göncz-i kedvességet.
Tóth Ilona
újságíró
