Gazdasági óriás, politikai törpe – Új EU formálódik, amely alig hasonlít majd a jelenlegire

– Számos külső és belső kihívás előtt áll az Európai Unió, sosem volt még csak hasonló helyzetben sem. Kívülről a globalizáció, a nemzetközi verseny, Ázsia előretörése, Donald Trump politizálása, Oroszország erősödése, a migráció és a terrorizmus, belülről pedig a Brexit, az eurózóna, a belső migráció, a populizmus, a fiatalok tartós munkanélkülisége, a különböző fejlettségű államok együtt tartása határozza meg a gondolkozást. Mivel az EU eddig minden válságot túlélt, azokon keresztül fejlődött, az optimista forgatókönyv szerint most is ez fog történni – mondja lapunknak Inotai András közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutató Intézetének kutatóprofesszora.

Németországban a zöldek és az FDP csak együtt tudják biztosítani a többséget Merkelnek. A nagykoalíciót a szociáldemokraták a választás estéjén elutasították.

– A probléma az, hogy az FDP és a Zöldek nagyon eltérően gondolkodnak olyan kérdésekről, mint például a menedékjog, a környezetvédelem, a külpolitika vagy a szociális igazságosság. Kis túlzással akár azt is lehetne mondani, hogy a következő ciklusban a kisebbik koalíciós partner fogja meghatározni, milyen irányt vesz a német kormányzati politika – mondja a 168 Órának Tóth-Czifra András, politikai elemző, a berlini székhelyű Európai Stabilitási Kezdeményezés (ESI) kutatója. Ami valószínűnek tűnik, hogy a következő négy évben Németország és Franciaország megkísérli végrehajtani azokat a terveket, amelyekről az elmúlt hónapokban sokat hallottunk – véli az elemző.

Bárki lesz is Merkel koalíciós partnere a következő négy évben, Németország és Franciaország megkísérli majd végrehajtani azokat a terveket, amelyekről az elmúlt hónapokban sokat hallottunk – jósolja a politikai elemző.

– Az új, erősebb EU magja az eurózóna lehet, amelyben a 28-ból jelenleg 19 állam tag. De hamarosan Magyarország, Lengyelország, Csehország, Románia is meghívót kap majd. Elképzelhető, hogy utóbbiak pénzt is kapnak a csatlakozási feltételek minél előbbi teljesítése érdekében. Aki nincs benne az eurózónában, s esetleg az EU-ban sem akar már maradni, annak nagyon komoly biztonságpolitikai, geopolitikai és gazdasági kihívásokkal kell szembenéznie. Nagyon rosszul dönt az az ország, amely bezárja maga előtt a kapukat, vagyis saját magát periferizálja egy – várhatóan – mélyülő és föderális keretek felé mozduló európai integrációban – figyelmeztet Inotai András.

Fotó: MTI/EPA/Julien De Rosa

A professzor szerint az eurózónán belül világosak a játékszabályok, s bár a benne lévő államok fejlettsége eltérő, erre is lesznek válaszok. Jelenleg az a német és francia álláspont látszik a legerősebbnek, amely szerint az eurózónán belül sokkal erősebb legyen a kapocs: akár közös pénzügyminiszter, közös költségvetési politika is elképzelhető. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a nettó finanszírozó országok (vagyis amelyek többet fizetnek be a közös kasszába, mint amennyit onnan kapnak) beleláthassanak és beleszólhassanak azoknak az államoknak a költségvetésébe, amelyek a pénzt kapják. Konkrétan: javaslatokat tehetnek azokra a költségvetési kiigazításokra, amelyeket közös pénzből valósít meg a finanszírozott ország.

Inotai úgy látja: a nemzeti költségvetésbe való beleszólás az egyik legérzékenyebb terület, hiszen a nemzeti függetlenség veszélyeztetését érezhetik emiatt a kormányok. Ugyanakkor úgy véli, határozott a szándék az EU jelenleg két legerősebb kormánya, a német és a francia részéről, hogy fel kell gyorsítani a közösség gazdasági növekedését.

– Franciaország azt mondja, adjunk pénzt a versenyképesség javítására. Németország válasza erre az, hogy rendben, de követeljünk hozzá pénzügyi fegyelmet és szerkezetváltozásokat olyan területeken, mint a munkaerőpiaci szabályok, az oktatás vagy az egészségügy.

Az EU 2020 utáni költségvetéséről most még nem sokat lehet tudni, de ami biztos, hogy az eddigi második legnagyobb finanszírozó, a britek nélkül kell összeállítani. Kisebb lesz-e a büdzsé, vagy a tagoknak kell-e többet befizetniük? Még nem körvonalazódott. Az irányok azonban már látszanak: az innovatív, jövőorientált, modern technológia felé tolódik el a finanszírozás, ugyanis ez az EU jobb versenyképességének előfeltétele. Emellett jelentősen változnak a pénzhez jutás feltételei, beleértve a kemény korlátokat az „ingyen pénz”, vagyis az egyirányú és nagyrészt Brüsszel által eddig közvetlenül nem ellenőrzött támogatások és azok felhasználását illetően.

Baráth Etele, a brüsszeli székhelyű Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja hozzáteszi, hogy az elmúlt másfél évben sokat változott a hangulat az Európai Unióban. A Brexit hatására világosabb kommunikáció lett jellemző, a tagok őszintén beszélnek a gondokról, jobban összezár a közösség. Szerinte az eurózónával kapcsolatban Magyarországnak mindenképp figyelembe kellene vennie, hogy a jövőben sokkal inkább azon államok felzárkóztatására fog koncentrálni az EU, amelyek benne vannak a klubban. Vagyis amikor majd dönteni kell, ki kapjon pénzt, a görögök, a spanyolok, az olaszok mindig előrébb lesznek, mint egy olyan Magyarország, amely nem csatlakozott a közös fizetőeszközhöz.

Baráth Etele szerint érik egy olyan kezdeményezés, amely könnyebbé teheti az eurózónához való csatlakozást és a felzárkózást a fejlettebb államokhoz. Az EU most alakuló, 2030-as stratégiája minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet a fenntartható fejlődésre. Az EGSZB és a Régiók Bizottsága erősen lobbizik, az Európai Parlament pedig mögé állt annak a délről jövő javaslatnak, hogy a túlzottdeficit-eljárások során ne számítsanak bele az államháztartás hiányába a hosszú távon megtérülő fejlesztésekkel kapcsolatos költségvetési kiadások és az azokra felvett hitelek. Ilyen például az oktatás, az életen át tartó tanulás, a kutatás-fejlesztés vagy az egészségügy. Ha ez megvalósul, újdonság lesz az eredményorientált költségvetési számítás: vagyis nem az lesz az érdekes, hogy valaki hány kilométer autópályát épített a támogatásból, hanem az, hogy azt milyen hatékonysággal és mennyien használják – magyarázza Baráth Etele.

– A közös pénzügyminiszter vagy az európai uniós források felhasználásának szigorítása egyértelműen várható. Ez nem biztos, hogy szakadáshoz vezet, de azt jelentheti, hogy a mostani, „egy méretre szabott” EU helyett rugalmasabb fogalom lesz az integráció, és a különböző területeken különböző országcsoportok különböző súllyal vesznek majd részt – ideértve potenciálisan a tagjelölteket is, amelyek számára ez pozitív változás is lehet – véli Tóth-Czifra András.

– A lisszaboni szerződésben van egy fogalom, a megerősített együttműködés, amely valóban lehetővé teszi, hogy a tagállamok meghatározott feladatok vagy célok érdekében összefogjanak – teszi hozzá Baráth Etele. A feltétel annyi, hogy legalább kilenc tagállam összefogjon, az alapszerződéssel ne menjen szembe, s nyitva hagyják annak a lehetőségét, hogy később bármelyik tagország csatlakozhasson. Tulajdonképpen formailag ilyen az euró vagy Schengen is.

Baráth Etele szerint a jövőben várhatóan sokkal több területen indulnak ilyen kezdeményezések, például az energiaunió, a környezetvédelem és a digitalizáció kapcsán. De szerinte az sem kizárt, hogy a francia elnök előáll egy együttműködési kezdeményezéssel a munkaerő-szabályozás területén is. Reális alternatíva, hogy a jövőben összességében lazább lesz az EU szerkezete, de a sok kisebb kezdeményezés pókhálószerűen szövi majd át a közösséget, ami végeredményben szorosabb együttműködést eredményez.

Ok és lehetőség is van előremozdulni olyan területeken, amelyeken eddig politikailag problémás volt – állítja Tóth-Czifra András. A Brexit érezhetően az EU támogatottságának növekedéséhez vezetett a kontinensen, főként a brit kormány ezzel kapcsolatos dilettantizmusa miatt. A legnagyobb kihívás az, hogyan tud az EU megoldást találni gyakorlati problémák sorára úgy, hogy közben nem kérdőjelezi meg a saját alapértékeit.

– Az EU-nak nemcsak mint világgazdasági – mondja Inotai András –, de mint világpolitikai erőnek is mélyülnie kell, ehhez azonban olyan nagyon érzékeny területeken kell együttműködni, sőt nemzeti jogokról lemondani, mint a biztonság- és a védelmi politika. A regionális integrációk elmélete és eddigi évszázados gyakorlata is azt támasztja alá: integráció esetében először a kereskedelem területén adják fel az országok a szuverenitásukat, utána következnek a pénzügyek. A védelmi politika a legutolsó, amiről a legnehezebb lemondani, mert ezt még mindig minden ország saját szuverenitásának legfőbb területeként tartja számon. Az EU jelenleg gazdasági óriás, de politikai törpe, vagyis fel kell nőnie a feladathoz.

Nem véletlen, hogy Jean-Claude Juncker azt szeretné, ha a jövőben az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke egy személy lenne. Jelenleg ugyanis nincs a bizottságnak döntési autonómiája, miután csak ott léphet, ahol az Európai Tanács egyhangú határozata erre felhatalmazza. Vagyis a 28 tagállamot tömörítő tanács az, ahol sokszor rövidlátó belpolitikai-hatalmi megfontolások alapján érvényesülnek a nemzeti érdekek, amelyeket a bizottságnak minden döntésében figyelembe kell vennie.

Inotai szerint nem rossz ötlet az sem, hogy azokat a képviselőket, akik az Európai Parlamentben ülnek, az európai polgárok válasszák meg. Most a tagállamok sokszor olyan politikusokat küldenek Brüsszelbe, akikre otthon már nincs szükség, vagy valami miatt kellemetlenné váltak, de félretenni mégsem tudják őket.

– Az Európai Parlamentbe olyan emberek kellenek, akiknek van európai programjuk, az EU-t a gyorsan változó globális környezetbe tudják ágyazni, tudnak jövőorientáltan, nemzeti különérdekeken felülemelkedve, európai érdekek alapján gondolkodni és cselekedni, s ezért a tevékenységért vállalják európai felelősségüket is.

Jó példa a migrációs válság kezelése. Nem mindegy, hogy egy-egy tagállam, annak kormánya a politikai napirend alakítása helyett vagy legalább mellett hajlandó-e működőképes megoldásokon gondolkozni. A menekültválságban ilyen volt Németország és Hollandia, amikor támogatták a nemzetközi jognak megfelelő és a gyakorlatban is működő EU–Törökország-megállapodást, bár annak végrehajtása sok kívánnivalót hagy maga után.

– Ellenpélda a magyar miniszterelnök – teszi hozzá Tóth-Czifra András. – Orbán nagyon ravasz és kitartó politizálással egyre inkább a maga javára fordítja az európai migrációs vitát, de közben csak olyan megoldásokat javasolt, amelyek vagy nem működnek, vagy nemzetközi, európai és emberi jogi alapvetéseket vonnak kétségbe. Európa jövőjét ez a két politikustípus – a Merkelhez és Orbánhoz hasonlók – fogják meghatározni. Kérdés, hogy azok, akik számára továbbra is megbecsülendő értéket jelentenek az alapjogok, miképp tudnak érvelni ezek mellett. Elfogadják az Orbánhoz hasonló politikai szereplők háborús logikáját? Vagy a józan ész alapján próbálnak kitörési pontokat keresni?