Független európai vizsgálatot követelnek a brutálisan meggyilkolt bolgár újságírónő ügyében
Mladen Marinov bolgár belügyminiszter szerint nincs bizonyíték arra, hogy munkája miatt ölték meg Viktoria Marinovát, a TVN csatorna tényfeltáró újságíróját.
A rendőrség szerint egyelőre semmi nem utal arra, hogy Marinovát a munkája miatt ölték volna meg, de a nyomozás még tart, a belügyminiszter nyilatkozatával szemben azt közölték: minden lehetőséget figyelembe vesznek.
A harmincéves újságírónő félig lemeztelenített holttestét egy erdőszélen találták meg a Duna mellett a Ruszéban, a kikötő közelében. Brutálisan megverték, megerőszakolták, majd megfojtották, arcát a felismerhetetlenségiig torzította a rengeteg ütés, amelyet kaphatott. Személyes tárgyait – szemüvegét, telefonját és autójának kulcsait – kissé távolabb, az erdőben szétszórva találták meg, csak ezek alapján sikerült azonosítani.
Nemzetközi újságíró-szervezetek teljes körű és független vizsgálatot követelnek, ahogyan a bolgár Bivol oknyomozó portál vezetője, Asszen Jordanov is. Marinova utolsó, szeptember 30-i műsorában (új, Detektor című műsorának első adása volt ez – a szerk.) ugyanis éppen a Bivol oknyomozó cikkéről volt szó, amely uniós forrásokkal való visszaéléseket tárt fel. Erről más bolgár médium nem számolt be – hívta fel a figyelmet Jordanov, hozzátéve, kaptak olyan bizalmas információkat, miszerint megtorlás készül a cikken dolgozó munkatársaikkal szemben.Kijelentette:
független európai vizsgálatra van szükség, mert azt gondolják, hogy a bolgár hatóságok is részei a visszaéléseket elkövető bűnszervezetnek.
Ugyanezt sejttette és szintén nemzetközi vizsgálatot szorgalmazott a gyilkosság napvilágra kerülését követően az oknyomozó újságírókat tömörítő szervezet OCCRP is. Ők is arra emlékeztettek: Marinova utolsó anyaga csak napokkal halála előtt ment adásba.
A riportban az újságírónő Bíró Attilával, a román RISE-projekt vezetőjével, valamint a bolgár Bivol újságírójával Dimitar Sztojanovval beszélt a GP-gate néven emlegetett ügyről, melyben az újságírók feltárták, Bulgáriában több millió leványi EU-s támogatást használtak fel szabálytalanul a helyi építőipari cégek. A bonyolult konstrukcióban titkos tanácsadói szerződésekkel csaltak el pénzeket. Az ügy, pontosabban az újságírók korábbi hatósági vegzálása egyébként már kapott figyelmet az európai szervek részéről, kérdés, most indul-e átfogó vizsgálat.
Egy kísértetiesen hasonló ügyben nyomozott Ján Kuciák a szlovák aktuality.sk oknyomozó újságírója, akit szintén megöltek 2018 februárjában – méghozzá otthonában, a menyasszonyával együtt.
Az elmúlt 14 hónapban Viktoria Marinovával együtt összesen négy újságírót gyilkoltak meg Európában.
Kim Wall svéd újságírónőt 2017 augusztusában ölték meg, testrészeit a tengerben találták meg. A gyilkossággal egy feltalálót, Peter Madsent vádolták meg, ugyanis az ő tengeralattjáróján látták utoljára élve a nőt. 2017 októberében egy máltai újságírónőt, Daphne Caruana Galiziát egy autóba rejtett bomba ölt meg nem messze otthonától.