Franciaország 10 millió adag vakcinával segít afrikai országoknak
Pfizert és AstraZenecat is küldenek az Afrikai Unión keresztül.
A francia elnöki hivatal bejelentése szerint Franciaország 10 millió koronavírus elleni oltóanyagot küld afrikai országoknak. Az Afrikai Unió és Franciaország közötti megállapodás értelmében a kis és közepes jövedelmű országokat segítenék ezzel. A vakcinákat a Covax nevű program keretében juttatják majd el az országok számára. A munkában Afrikai Oltásbeszerzési Alap (AVAT) is részt vesz.
Emmanuel Macron francia elnök az afrikai országoknak szánt vakcinákkal kapcsolatban azt mondta: „a pandémiát csakis a multilaterális, regionális és nemzeti érintettek erőteljes együttműködésével lehet legyőzni”. A dél afrikai elnök úgy reagált francia társa szavaira, hogy az emberi szolidaritás erős gesztusát látja a francia vakcinák érkezésében.
Még májusban a két vezető elítélte, hogy a bizonyos országok korlátlanul, míg az afrikai nemzetek csak alig jutnak oltáshoz. Véleményük szerint ez „oltási apartheidet” jelent. A francia elnök hivatala azt állítja, hogy az AVAT 2022 végéig 400 millió embernek elegendő vakcinát fog eljutatni az afrikai kontinensre. Ezzel képesek lesznek immunizálni a kontinens lakosságának egyharmadát.
(Kiemelt képünk illusztráció: Vakcinákat tartalmazó dobozok az AstraZeneca újonnan érkezett, koronavírus elleni oltóanyag-szállítmányából a kaposvári Népegészségügyi Osztály raktárában 2021. március 8-án. Fotó: Varga György/MTI)