Földrengés pusztított Szecsuanban - többen meghaltak, rengeteg a sérült

Legalább 11 vasútvonal közlekedését le kellett állítani a katasztrófa miatt.

2021. szeptember 16., 07:26

Szerző:

Földrengés pusztított a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban fekvő Luhszien megyében csütörtök hajnalban, a katasztrófának halálos áldozatai is voltak, írja az MTI.

A 6-os erősségű földrengés következtében legalább három ember veszítette életét, és mintegy hatvanan sérültek meg, közülük hárman súlyosan. A China Daily című kínai lap arról számolt be, hogy a megyéből közel hétezer embert evakuáltak. A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap a helyi hatóságok közlésére hivatkozva azt írta, hogy a földrengés sújtotta területen több mint kétszáz épületben keletkezett kár.

A helyszínre több mint négyezer emberből álló mentőcsapatot vezényeltek, a mentési munkák jelenleg is folynak. A földrengés helyszínének környékén legalább 11 vasútvonal közlekedését függesztették fel arra az időre, amíg átvizsgálják, hogy keletkezett-e kár a sínekben.

Kína nyugati részén rendszeresen fordulnak elő földrengések. 2008-ban egy 7,9-es erősségű földrengés következtében közel 90 ezer ember veszítette életét Szecsuanban.

(Kiemelt kép: egy megrongálódott fal látható az 5,4-es erősségű földrengés után, amely két halálos áldozatot követelt és egy tucatnyian megsérültek Luzhou-ban, Kína délnyugati Szecsuán tartományában 2021. szeptember 16-án. Fotó: STR / AFP)