Fischer másodszor

Több ezren a minap fáklyás felvonuláson juttatták kifejezésre ellenérzésüket. Nem mintha a szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) őskonzervatívnak tartott politikusa kicsit is veszélyeztetné Heinz Fischer államfő újraválasztását, ám szereplése együtt jár szalonképtelen megnyilatkozásokkal, az indulatok felkorbácsolásával.

Jelképes jogok

Van nála is esélytelenebb pályázó a júliusban megüresedő államfői posztra: Rudolf Gehring, az Osztrák Keresztény Párt jelöltje, akinek szintén sikerült összegyűjteni, sőt kétezerrel túlszárnyalni az előírt hatezer támogatói aláírást. (Rosenkranz mögött több mint tízezer aláíró áll).

Fischer, aki hat évvel ezelőtt még az SPÖ támogatásával indult, most független jelöltként negyvenötezer választótól kapott írásbeli támogatást, lényegében minden különösebb erőfeszítés, kampányolás nélkül. Nemcsak azért, mert hivatalban lévő politikusként ismertsége okán előnyt élvez, hanem mert csaknem hatéves regnálását a lakosság és a parlamenti pártok egyaránt kifogástalannak találják.

Jellemző, hogy a Néppárt is lemondott a saját jelölt állításáról, pedig Fischer 2004-ben tőlük (Thomas Klestiltől) hódította el a posztot, alig két százalékkal körözve le a néppárti jelöltet (Benita Ferrero-Waldnert). A 72 éves, rendkívül megfontolt, szerény, mindig derűs, válsághelyzetben mélységes bölcsességet tanúsító politikus hat év alatt bebizonyította, hogy a szociáldemokrácia alapértékeinek legjavát képes részrehajlás nélkül úgy átültetni a napi gyakorlatba, hogy a másik oldalon állóknak sem lehet kifogásolnivalójuk, pártkötődéssel pedig végképp nem vádolható.

Kérdés, mennyiben van egyáltalán lehetősége az Osztrák Köztársaság szövetségi elnökének a tényleges politizálásra. Igazi beleszólása nemigen van a napi ügymenetbe, az alkotmány inkább elméleti, jelképes jogokkal ruházza fel. A legfontosabb hatáskör a parlament feloszlatása, a kormány és a kancellár menesztése, illetve új választások kiírása.

Mégis, az ország első közjogi méltósága vitán felül fontos személyiség, morális instancia. Fischer nem élt ezzel vissza: akkor szólalt meg, amikor arra szükség volt, befolyását soha nem megosztásra, hanem összebékítésre használta, a józan belátás érdekében. Ezt a körülményt a lakosság éppúgy értékeli, mint a parlamenti képviselők és pártpolitikusok többsége. Ezzel és vitán felüli népszerűségével magyarázható, hogy a Néppárt – amely pedig nem bánná, ha visszahódíthatná a Hofburgot – nem indított ellenjelöltet, sőt, támogatja Fischert.

Talányos válasz

Paradox módon Barbara Rosenkranz jelölése csak erősítette Fischer helyzetét: a friss felmérések szerint a választás napjának közeledtével többen támogatják, mint amikor bejelentette, hogy újra jelölteti magát.

Az 51 éves, tízgyermekes Barbara Rosenkranz jelenleg alsó-ausztriai tartományi képviselő. Nem új ő a politikai színtéren, ám ez nem feltétlenül előny. Bár jelölése óta igyekszik szelídebb hangot megütni, s tény, hogy szélsőjobboldali nézeteinek megfogalmazásakor mindig is árnyaltabban fogalmazott, mint például férje, a betiltott újnáci párt, az NDP egykori aktivistája, mostanában felidézett korábbi „markáns” megjegyzései elgondolkodtatóak. Például, ahogyan tagadta a holokauszt, a gázkamrák létezését. Újságírói faggatózásra ezt a náci tevékenység bűntettét kimerítő állásfoglalást Frau Rosenkranz mostanában igyekszik talányos válaszokkal elütni. Nem változtatna a hatvanas–hetvenes években a hivatalos oktatási intézményekben szerzett ismeretein – mondta például. Értse mindenki, ahogyan akarja, az azonban köztudomású, hogy ez a téma akkortájt Ausztriában tabu volt.

Választóihoz szólva viszont kénytelen közérthetőbben fogalmazni. Hogy tudniillik politikai céljai közé tartozik a náci bűntettek újra elkövetésének tilalmáról érvényben lévő törvény eltörlése. E megjegyzése miatt feljelentés is érkezett ellene, éppen a szóban forgó törvény megsértése miatt. Mentendő a menthetőt, meglepő lépésre szánta el magát. Egy sebtiben összehívott sajtóértekezleten közjegyző jelenlétében felolvasott, majd aláírt egy nyilatkozatot, amelyben elhatárolódik a Harmadik Birodalom bűneitől.

Ellenfeleit nem elégítette ki a szűkszavúan és lélektelenül felolvasott közlemény. Felróják azt is, hogy egy szóval sem cáfolta korábbi, ellenkező tartalmú és ugyancsak dokumentált kijelentéseit. Az ordas eszmék híveit viszont elkeserítette a „pálfordulás”. A választás napjának közeledtével a néppárti kötődésű szavazók táborából egyre többen állnak Fischer oldalára, még ha életükben soha nem voksoltak is szociáldemokrata vagy annak tartott politikusra.

A többség számára a keresztényi mivoltát fennen hangoztató Gehring sem elfogadható. Fischerrel szemben semmiképpen nem alternatíva. Ő inkább az FPÖ-től vehet el szavazatot a radikális jelszavaival. Ő is ellenzi a minaretek építését, a hangsúlyt azonban inkább az abortusz, az egyneműek párkapcsolata, az eutanázia elleni harcra helyezi.

A párt és vezető politikusa egyébként 2008-ban már indult országos parlamenti választáson. Nem sok sikerrel: a szavazatok 0,63 százalékát szerezte meg. Talán azért is, mert potenciális táborában csökken a konzervatív értékrendet elfogadók száma. A katolikus hívők között egyre nő az elégedetlenség, éppen az egyház modernizálási képességének hiánya miatt. A tapasztalatok szerint egyébként az osztrák választók szívesebben látnak a Hofburgban fajsúlyos és ismert politikust – a kevésbé tekintélyes személyiségeknek nem sok esélyük van.

Nem tartozik az elnökválasztási kampány íratlan szabályai közé a televíziós vita. (Nem úgy, mint a parlamenti választás esetében. Utóbbinak kidolgozott menetrendje van. Minden kancellárjelöltje találkozik mindegyik vetélytársával, s a szigorú szabályok szerint levezényelt páros tévévitákat az úgynevezett „elefántforduló” zárja le, valamennyi jelölt részvételével.)

Nem lesz vita

Az államfői posztra pályázóknak tehát szívük joga eldönteni, kívánják-e a tévévitát. Hivatalban lévő, újra pályázó államfők nemegyszer lemondanak erről a lehetőségről, ahogyan most Fischer is tette. Azzal indokol, hogy ismertsége előnyt jelentene, s nem akarja ellenfeleit hátrányba hozni. Utóbbiak gyávasággal, felfuvalkodottsággal vádolják. 2004-ben, amikor Fischer kihívója Benita Ferrero-Waldner volt, megrendezték a tévévitát. A maihoz hasonló helyzetben, tizenkét éve, az újraválasztásért (sikerrel) induló, a kampány idején még szintén hivatalban lévő Thomas Klestil viszont ugyanígy lemondott a tévészereplésről.

1945 óta Ausztriának nyolc államfője volt. 1951 óta az állampolgárok közvetlen szavazással döntenek arról, melyik jelölt töltse be hat éven át a posztot. Több mint két induló esetén van második forduló, ahova a két legtöbb szavazatot szerző jut tovább. Maximum kétszer lehet indulni. Négy államfő kétszer is elnyerte az elnöki címet. Fischer most azt javasolta, hogy az elnöki megbízatás szóljon nyolc évre, ám egy ciklus után ne lehessen újra indulni a posztért. Az elképzelés minden bizonnyal vita tárgya lesz. Ha elfogadnák is, a következő elnökválasztás 2016-ban lesz.