Ferenc pápa végre a nevükön nevezte a rohingyákat

2017. december 1., 16:44

Szerző:

Most pénteken beszélt először a rohingyákról Ferenc pápa a mianmari muszlim kisebbségről. A pápa dél-ázsiai látogatása alatt eddig nem nevezte nevükön az üldözött kisebbséget – írja a CNN. Bangladesben egy vallástalálkozó után ezt mondta: Isten jelenlétét ma rohingyának hívjuk.

A napokban Mianmarba látogatott, akkor viszont nyilvánosan egyszer sem utalt a rohingya kisebbségre, ami megdöbbentette a rohingya kisebbséget támogatókat. Szeptember óta nyíltan népirtást folytat a mianmari kormány a muzulmán kisebbség ellen. Több százezren menekültek el az országból, miután halomra ölték a muszlim rohingyákat, falvakat gyújtottak fel, és nők tömegeit erőszakolták meg a hadsereg tagjai. A menekültek beszámolói a szörnyűségekről nemzetközi felháborodást keltett. A konfliktus okairól itt írtunk bővebben

A pápa Bangladesben rohingya túlélőkkel beszélgetett személyesen. Megáldotta őket, és többük történetét meghallgatta. Eddig több mint 620 ezer rohingya menekült el Mianmarból a szomszédos Bangladesbe, mióta augusztusban kirobbant az erőszakhullám az országban.

Aktivisták már korábban, a látogatása előtt kérték a katolikus egyházfőt, hogy nevezze nevén a muzulmán kisebbséget, a rohingyákat, akiknek létezését a mianmari kormányzat még elismerni sem hajlandó.

Fotó: Wikipédia