Ferenc pápa Kanadába utazott bocsánatot kérni

Kanadába érkezett vasárnap Ferenc pápa bűnbánati zarándoklatra, amely során várhatóan ismét bocsánatot kér a katolikus egyháznak a bentlakásos iskolákban élő őslakosok tragédiájában játszott szerepéért.

2022. július 24., 21:21

Szerző:

A 85 éves katolikus egyházfő gépe helyi idő szerint késő délelőtt szállt le a nyugat-kanadai Alberta tartományban fekvő Edmontonban, az észak-amerikai országban tett látogatása első állomásán.

A hatnapos látogatásra érkező egyházfőt a repülőtéren Justin Trudeau miniszterelnök és az inuit származású Mary May Simon, Kanada első őslakos főkormányzója várta.

Ferenc pápa hétfőn Edmontonban ellátogat egy egykori bentlakásos iskolába, ahol bocsánatkérő beszédet tart, és őslakosokkal találkozik. Ferenc pápa Québec tartomány azonos nevű székhelyére, majd Nunavut terület székhelyére, Iqaluitba is elutazik, és pénteken tér vissza Vatikánvárosba.

„Ez a bűnbánat utazása. Mondjuk, ebben a szellemben kerül rá sor” 

– mondta a pápa újságíróknak a repülőgép fedélzetén a római felszálláskor tartott sajtótájékoztatón.

A pápa a kanadai látogatás első teljes napját az őslakos népeknek és a bocsánatkérésnek szenteli.

1181 és 1996 között több mint 150 ezer őslakos gyermeket szakítottak el a családjától, és helyeztek el bentlakásos iskolában. Sok gyermek éhen halt, verték őket és szexuális visszaélés áldozatai voltak egy olyan rendszerben, amelyet a Justin Trudeau miniszterelnök által létrehozott Megbékélési Bizottság kulturális népirtásnak nevezett. A több mint 130 ilyen iskolában becslések szerint akár hatezer gyermek is az életét veszíthette. A 2021-ben ezen intézmények közelében feltárt több mint ezerháromszáz sír valósággal sokkolta az országot.

Kedden misét tart az edmontoni stadionban, ahová 65 ezer embert várnak, majd a Szent Anna-tónál lévő zarándokhelyre látogat.

Ferenc pápa a tervek szerint összesen négy beszédet és négy szentbeszédet mond, valamennyit spanyol nyelven. II. János Pál pápa után ő a második katolikus egyházfő, aki Kanadába látogat.

(Kiemelt kép: Ferenc pápa a fogadására megy, miután leszállt a nyugat-kanadai Edmonton nemzetközi repülőterén 2022. július 24-én. Fotó: Vincenzo PINTO / AFP)

09:59

A BBC arról írt, Moszkva visszautasította a Zaporizzsja közelében álló, hatalmas atomerőmű demilitarizálását, így a reaktorok között továbbra is hadijárművek cikáznak, azok közvetlen közelében pedig lőszert tartanak. Az oroszok szerint ők csak vigyáznak a létesítményre, nehogy az ukrán hadsereg odalőjön, mivel szerintük éppen Kijev készül pénteken erre.