Ferenc pápa a túszok azonnali szabadon bocsátására szólított fel

A Közel-Keletnek nem háborúra, hanem békére van szüksége – hangoztatta Ferenc pápa a Szent Péter téren tartott általános meghallgatáson szerdán.

2023. október 11., 14:21

Szerző:

Hangsúlyozta, hogy továbbra is fájdalommal és aggodalommal kíséri az Izraelben és a palesztin területeken zajló eseményeket.

Azt mondta, imádkozik azokért a családokért, akik számára egy ünnepnap gyásznappá változott.

„Azt kérem, hogy a túszokat azonnal engedjék szabadon”

– jelentette ki Ferenc pápa a szokásos szerdai audiencia végén.

Hozzátette, a támadást elszenvedő félnek joga van védekezni, de „nagyon aggódom a teljes ostrom miatt, melyben Gázában a palesztinok élnek, ahol szintén sok ártatlan áldozat volt. A terrorizmus és a szélsőséges fellépés nem segít megoldást találni a konfliktusban izraeliek és palesztinok között, csak a gyűlöletet, az erőszakot, a bosszút táplálja, és mindkét fél számára szenvedést okoz.”

Kifejtette, hogy a Közel-Keletnek nem háborúra, hanem békére van szüksége: igazságra, párbeszédre és a testvériség bátorságára épített békére.

Ferenc pápa már korábbi, vasárnapi beszédében is az erőszak leállítását sürgette Izraelben és a palesztin területeken.

(Kiemelt kép: Ferenc pápa a szentté avatás egyes okairól szóló szavazáshoz rendezett rendes nyilvános konzisztóriumon 2022. március 4-én a Vatikánban. fotó: Handout / VATICAN MEDIA / AFP)